2009. november. 03. 15:28 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 03. 15:15 Itthon

Négy kislány megrontásával gyanúsítanak egy férfit

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint négy kislányt is megrontott az elmúlt években Győr környékén. A kislányok között akad, akit az eddigi adatok szerint hét éves korában környékezett meg a férfi, a gyanúsított viszont mindent tagad.

A Győri Rendőrkapitányság nyomozói a közelmúltban kaptak információt arról, hogy egy 39 éves győri férfi négy, 12-14 év alatti kislányt is megronthatott az elmúlt években, összesen kilenc esetben. A beszerzett adatok szerint a kislányok egyike még csak 7 éves volt, amikor egy rokonával látogatóban járt a gyanúsítottnál.

A férfi ekkor környékezte meg a gyermeket, akivel aztán a későbbiekben kétszer kísérelt meg közösülni. A lányok vallomása szerint az előfordult, hogy a férfi meztelen fényképfelvételeket készített róluk, amiket aztán pár ezer forinttal honorált. Az intim együttlétekben olykor közösen vettek részt a férfi Győr környéki hétvégi házában, ugyanakkor mindegyikük elismerte, hogy a kíváncsiság hajtotta őket, erőszakot nem alkalmazott a férfi velük szemben.

Ez alapján a rendőrség megrontással, szemérem elleni erőszakkal és erőszakos közösülés kísérletével gyanúsította meg a férfit, aki viszont tagadja a terhére rótt bűncselekményeket. Az illető lakásán lefoglalt adathordozókat most szakértők vizsgálják, hogy kiderüljön, tartalmaznak-e azok bármilyen bűncselekményre utaló adatokat.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.