2009. október. 29. 18:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 29. 18:57 Itthon

Orbán gazdasági vészhelyzetet vizionál a választásokra

A Fidesznek fel kell készülnie arra, hogy a jövő tavasszal Magyarország gazdasági vészhelyzettel találja magát szemben - mondta Orbán Viktor magyar újságíróknak csütörtökön Brüsszelben.

A Fidesz elnöke, aki az Európai Néppárt csúcstalálkozóján vett részt az EU-csúcs kezdete előtt, hangsúlyozta: pártjának ezt a vészhelyzetet kell majd elhárítania a magyar polgárok feje felől. "A magyar gazdaság állapota zűrzavaros, aggasztó" - fogalmazott, és megállapította, hogy a kormányzati politika saját maga növeli a munkanélküliséget. Szerinte az a megszorító jellegű Bajnai-csomag, amelyet most át akarnak erőltetni az Országgyűlésen, "nem kezeli, hanem mélyíti Magyarország gazdasági válságát".

"Egy olyan ember áll Magyarország élén, akinek az ország nem fontos. Távozni is fog, amikor lejár ennek a kormánynak a mandátuma, nem is akar részt vállalni Magyarország közös ügyeinek intézésében. Egyetlen küldetése van, egy dolgot hajt végre, hogy pártját, a szocialistákat elvigye a választásokig, és utána a vízözön" - mondta Orbán Viktor. Hozzátette: ez jellemzi az egész kormány gondolkodását. 

Hangsúlyozta, hogy a megszorító csomagok nem vezettek eredményre, és Magyarország az ellenkezőjét teszi mindannak, amit egész Európa tesz. Példaként az európai munkahelyteremtést és a magyarországi megszorításokat, illetve az európai adócsökkentéseket és a magyarországi adóemeléseket állította párhuzamba.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.