2009. szeptember. 28. 13:06 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 28. 13:28 Itthon

AZ MSZP elképesztőnek tartja Sólyom nyilatkozatát

A köztársasági elnök hivatalos megnyilatkozásaiban nem magánember, nem spekulálhat a választási esélyekről, és nem fejezheti ki reményeit, vagy pártszimpátiáit sem - reagált közleményben Lendvai Ildikó MSZP-elnök hétfőn az államfő Sydneyben elmondott vasárnapi beszédére.

Sólyom László egyebek között azt mondta, hogy szerinte újra meg fog nyílni a sydneyi magyar főkonzulátus, amelynek bezárásáról a kormány döntött. Az elnök az új-dél-walesi parlament épületében tartott  fogadáson elhangzott beszédében szólt arról, hogy mielőtt elindult volna új-zélandi és ausztráliai útjára, megkapta "az új-dél-walesi szervezetnek a levelét és az összes tiszteletbeli konzulnak a levelét, amelyben panaszolják, hogy be akarják zárni a sydneyi főkonzulátust".

"Kérésüknek megfelelően én beszéltem miniszterelnök úrral, aki megígérte, hogy utánanéz a dolognak. Nem tett határozott ígéretet rá. Elment New Yorkba, én meg eljöttem ide. Nem tudom, hogy mi lesz vele. De beszéltem Orbán Viktorral is, aki azt mondta, hogy ha ők nyerik meg a választásokat, egészen biztos, vissza fogják állítani a sydneyi főkonzulátust (...)" - fogalmazott Sólyom László.

Az MSZP elképesztőnek tartja a köztársasági elnök úr sydneyi kijelentéséről szóló híreket - rögzíti közleményében Lendvai Ildikó. "A Magyar Köztársaság Elnöke hivatalos megnyilatkozásaiban nem magánember, nem spekulálhat a választási esélyekről, és nem fejezheti ki reményeit, vagy pártszimpátiáit sem" - fogalmaz. A szocialista pártelnök szerint ezzel "kilép jogköréből és szerepéből, és veszélyezteti az elfogulatlanság, a pártoktól való függetlenség, a pártpolitika fölé emelkedés normáit, amelyek a Magyar Köztársaság első emberét kötelezik".

Hirdetés
Címkék
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.