Még nincs hivatalos jelölt Józsefvárosban
Még nincs egyetlen hivatalos jelöltje sem a november 22-i józsefvárosi időközi polgármester-választásnak, pedig az ajánlószelvények gyűjtése már egy hete megkezdődött. Az egyfordulós választást a korábban SZDSZ-es, később független Csécsei Béla lemondása miatt kellett kiírni.
A helyi választási iroda hétfőn azt közölte, hogy eddig egyetlen jelöltet sem jelentettek be, és ajánlószelvényeket sem adott le senki. A jogszabály értelmében a polgármester-választáson azok indulhatnak, akik előbb nyilvántartásba vetetik magukat, majd összegyűjtik a szükséges számú érvényes ajánlást; ez a választópolgárok legkevesebb 2 százaléka. A józsefvárosi választópolgárok száma 58 931, így a jelöltállításhoz legalább 1179 érvényes ajánlást kell összegyűjteni az október 30-ai határidőig.
Csécsei Béla megromlott egészségi állapota miatt szeptember 2-án mondott le; a polgármestert az SZDSZ színeiben választották meg 2006-ban, de július közepén kilépett a pártból, és azóta függetlenként vezette a városrészt.
Az időközi polgármester-választást a helyi választási bizottság november 22-ére írta ki, a pártok legkésőbb október 30-áig állíthatnak polgármester-jelöltet. Ezt eddig négy párt jelentette be: az MSZP Komássy Ákost, az SZDSZ Takács Gábor alpolgármestert, a Fidesz Kocsis Mátét, a Lehet Más a Politika (LMP) pedig Kispál Gergelyt indítja.
Csécsei Béla lemondása nem befolyásolja a képviselő-testület összetételét, így november 22-én csak a polgármesteri poszt betöltéséről kell szavazni, a fideszes többségű közgyűlés a helyén marad. Csécsei Bélát betegsége alatt, illetve a választásig Takács Gábor (SZDSZ) alpolgármester helyettesíti.