2009. szeptember. 26. 13:59 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 26. 13:27 Itthon

Várossá avatták Nyírmadát

Várossá avatták Nyírmadát szombaton; az ötezer lakosú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter adta át a városalapító okiratot és a városkulcsot Kálmán Béla polgármesternek.

A miniszter ünnepi beszédében kiemelte: sok éves munka érett be Nyírmadán, a település élt a lehetőségekkel, s újból elérte a városi címet, amit korábban, 1595-ben érdemelt ki először, amikor a mezővárosi rangot kapta meg.

Kálmán Béla polgármester elmondta: akkoriban a kárpátaljai és az erdélyi sóutak egyik központjának számított a település, üzletekkel, bankokkal, kaszinóval és vásártartási joggal rendelkezett egészen az 1800-as évekig. A városi cím újbóli megszerzését 2002-ben határozták el, s következetes fejlesztések után érték el.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.