2009. szeptember. 21. 19:05 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 21. 19:01 Itthon

Tüntettek a terézvárosi csendrendelet ellen

Mintegy háromszáz ember gyűlt össze Budapesten, a VI. kerületi önkormányzat Eötvös utcai épülete előtt hétfő délután, hogy a helyi csendrendelet ellen tiltakozzon; a szervezők egy petíciót is bejuttattak az épületbe.

A takarodo.com által szervezett demonstráción átadott petíció szövege szerint a civilek azt kérik az önkormányzattól, hogy vonja vissza azt a rendeletet, amelynek értelmében a helyi vendéglők este 22 óra után nem, vagy csak engedéllyel tarthatnak nyitva.
    
A civilek szerint a rendelet ellehetetleníti a vendéglők és az üzletek működését, ezzel anyagi kárt okozva a kerületnek is. Eddig 15 ezer aláírás gyűlt össze a csendrendelet ellen, s a civilek által végzett közvélemény-kutatás is arról tanúskodik, hogy még a helyiek többsége sem ért egyet az "elsötétítéssel".
    
A petíciót Hatvani Csaba (MSZP) VI. kerületi alpolgármester vette át, aki újságírók előtt elmondta, hogy a dokumentum a civilekkel folytatott egyeztetés tárgyát képezi majd. Elismerte, hogy a képviselő-testület nem tűzte következő - szeptember 24-i - ülésének napirendjére a rendelet visszavonását.
    
A demonstráció végén a résztvevők mintegy 150 színes léggömböt engedtek el egyszerre, amelyekre kedvenc vendéglőik nevét írták.
    

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.