2009. szeptember. 08. 18:28 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 08. 18:30 Itthon

Biztonsági okokból távozott a kisföldalattin Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök - mint jogszabály szerint védett személy -, hasonlóan más, kiemelt kockázatú tömegrendezvények esetéhez, a rendőrség által megszabott útvonalon érkezett, és azon is távozott a szombati melegfelvonulás után is - közölte a volt kormányfő titkársága.

Az Origo hírportál számolt be arról, hogy a szombati meleg méltóság menete utána Gyurcsány Ferenc és felesége a kisföldalatti megállója felé távozott, csakhogy abban az időpontban a földalatti éppen nem közlekedett a rendezvény miatt. Az Origonak sem a BKV, sem a Gyurcsányt védő Köztársasági Őrezred nem árulta el, mit keresett a korábbi kormányfő a megállónál, ahogy azt sem, hogy különszerelvény vitte-e el a helyszínről.    

Gyurcsány Ferenc titkárságának közleménye szerint a volt kormányfő fontosnak tartotta, hogy részt vegyen a melegfelvonuláson, hiszen nem szabad tétlenül nézni, hogy elvitassák bárkinek, köztük meleg magyar állampolgárok jogát a szabad véleménynyilvánításhoz és a gyülekezéshez. Különösen fontos volt a kiállás a melegtüntetést tavaly ért súlyos, felháborító és elfogadhatatlan atrocitás után - közölték.    

A dokumentum szerint Gyurcsány Ferenc ma is örül annak, hogy a jelenlét mellett döntött, annak ellenére, hogy a személyi biztonságáért felelősek ezt a lehetséges veszélyek miatt nem tanácsolták, sőt részvételével - biztonsági okokból - kifejezetten nem értettek egyet.    

A volt miniszterelnök - mint jogszabály szerint védett személy -, hasonlóan más, kiemelt kockázatú tömegrendezvények esetéhez, a rendőrség által megszabott útvonalon érkezik, és azon is távozik - olvasható a közleményben. A dokumentum emlékeztetett arra: ez most is, mint a legtöbb esetben - az ilyenkor szokásos eljárás szerint - a rendőrség felvonulási útvonalán történik és akkor is így volt, amikor Gyurcsány Ferencet és a feleségét a kisföldalattin hozták el a rendezvényről, melyet biztonsági és felvonulási útnak jelölt ki a rendőrség. 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.