Mérséklődik a szél, marad a meleg
A sok napsütés mellett pénteken a déli és keleti országrészben még többször erősen megnövekszik a felhőzet, és ott, illetve az Alpokalján helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. Péntek éjszaka és szombaton napközben túlnyomóan derült időre van kilátás, csapadék akkor már nem valószínű. Az északkeleti, keleti szelet eleinte még kísérik erős széllökések, majd mérséklődik a légmozgás, szombaton időnként megélénkülő északkeleti szél lesz jellemző.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken többnyire 12, 17 fok között, északkeleten 12 fok alatt valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 25, 30 fok között alakul.
Izland fölött ciklon örvénylik, amelynek hullámzó hidegfrontja a Norvég- és az Északi-tengeren át a Pireneusi-félszigetig húzódik. A front mentén erősen felhős az ég, és több helyen eső, zápor is előfordul. Ezzel szemben a Skandináv-félsziget felett anticiklon helyezkedik el, amely dél felé elnyúlik egészen Közép-Európáig, de még a Kelet-európai-síkság időjárását is meghatározza. E magasnyomású rendszer területén túlnyomóan derült az ég, az éjszakai és hajnali órákban főleg a tengerparti területeken foltokban párás, ködös a levegő. Csapadékról nem érkezik jelentés.
Ugyanakkor az anticiklon peremén, Ukrajnában és Romániában még érezteti hatását egy magassági hidegörvény, ami miatt arrafelé labilis a légállapot, ez több felhőt generál, amelyekből szórványosan zápor, zivatar is kialakul. Kontinensünk déli részén csendes, eseménytelen az idő, szinte hétágra süt a nap. Csak Spanyolországban vannak erősen felhős területek, a fent említett front közelsége miatt. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 és 32 fok között alakul, ennél hidegebb van az Atlanti-óceán partvidékén. A Földközi-tenger térségében viszont 35 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála. Szombat estig a Kárpát-medence fölé északkelet felől száraz és pár fokkal hűvösebb levegő áramlik, ezért túlnyomóan derült időre van kilátás, a hőmérséklet a sokévi átlag közelében alakul.