2009. augusztus. 06. 15:35 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 06. 15:31 Itthon

Lemondott az OEP főigazgató-helyettese, Ungár Klára

Lemondott Ungár Klára az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) általános főigazgató-helyettesi posztjáról - tette közzé a szervezet a honlapján.

Ungár Klára 2007. november 26-a óta töltötte be a posztot, a tisztségről való lemondásával egy időben lemondott köztisztviselői jogviszonyáról is.
   
Az MTI-nek nyilatkozva csütörtökön azzal indokolta lemondását: a beosztástól való megválás egyéni döntés volt, a jövőben más irányban szeretne tevékenykedni.
   
A jogszabályok értelmében az egészségbiztosító főigazgató-helyettesét a főigazgató javaslata alapján az egészségügyi miniszter nevezi ki.
   
Ungár Klára közgazdász diplomával rendelkezik. 1988 októberében csatlakozott a Fiatal Demokraták Szövetségéhez (Fidesz), 1990-től a párt országgyűlési képviselője, majd budapesti főpolgármester-jelöltje volt. 1993 novemberében lemondott parlamenti mandátumáról és kilépett a Fideszből.
   
1994-től 1998-ig az SZDSZ országgyűlési képviselője, 1996-tól 1998-ig az SZDSZ Országos Tanácsának tagja, majd - 1999-től 2000-ig, illetve 2003 és 2005 között - a párt ügyvivője volt.
   
Ungár Klára 1994-től 1996-ig az Első Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója, 2002-től 2003-ig az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának tagja volt, 2002-2003-ban a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. igazgatóságának tagja, a Kopint-Datorg tudományos munkatársa.

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.