Egymilliárd forintot fordítanak út- és járdaépítésre az idén Szolnokon
Az idén egymilliárd forintot fordít az önkormányzat út- és járdaépítésre, valamint parkolók kialakítására Szolnokon; a fejlesztés 38 utcát, teret érint – jelentették be szerdán.
A legjelentősebb beruházás színhelye a vasútállomás előtt, a Szolnok kapujának nevezett Jubileum tér, ahol naponta 20 ezer ember fordul meg. Az első fázisban az úttest kapott új aszfaltburkolatot, a járdaszegélyek rendezését, az útburkolati jelek festését augusztus végéig fejezik be a kivitelezők. Szeptemberben a taxiállomásnál lévő sétány megújításával folytatódik a munka – közölte Szabó István, Szolnok alpolgármestere.
Elmondta, hogy Szolnok külső részein is folynak útfelújítási munkálatok, jelenleg is dolgoznak a Tószegi és a Piroskai út kereszteződésének kiszélesítésén és egy lekanyarodó sávot építenek ki az ipari park irányába a megnőtt forgalom miatt. A legnagyobb felújításokat e két helyszín mellett a Kőrösi és a Kolozsvári úton, illetve a Horánszky és az Avar utcában végzik.