Mi a bánat folyik Búbánatvölgyben?
Hatalmas beruházások kezdődnek meg az esztergomi Búbánatvölgyben, a természetben gazdag, de infrastrukturálisan szegény városrészben várhatóan megugranak majd a telekárak. Bár a tulajdonosok örülnek a fejlesztéseknek, aggasztja őket, hogy a közművesítés költségét rájuk terhelné az önkormányzat, miközben azt sem tudják, pontosan mennyibe kerül majd mindez. Az önkormányzatnál is csak becsült összegek vannak: az ivóvíz- és szennyvízvezeték lefektetésének költsége több száz millió forintra, míg az utak építése milliárdokra rúghat.
"Búbánatvölgy Esztergom üdülő- és pihenőövezete, ahol az ingatlanok az áramellátást kivéve többnyire közművesítetlenek, az itteni ingatlanárak meg sem közelítik a belterületi lakóingatlanok árait" - írta még tavaly decemberben a HVG-nek küldött levelében Meggyes Tamás. Az esztergomi polgármester azért ragadott tollat, mert sérelmezte a hetilap állítását, miszerint telke, melyen építkezik, az esztergomi Rózsadombon található. Pedig városvezetőként akkor már minden bizonnyal tudta, Esztergom "terjeszkedése" miatt a Duna–Ipoly Nemzeti Park határán található, eddig valóban főleg üdülők lakta városrészben komoly fejlesztések lesznek, a telekárak megugranak, így a terület árban akár le is körözheti a jelenleg "esztergomi Rózsadombnak" nevezett városrészt. (Jelenleg egy 500 négyzetméteres telekhez nagyjából 2-2,5 millió forintért lehet hozzájutni Búbánatvölgyben.)
Búbánatvölgy © Wikipedia |
Jóllehet az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő kutatása szerint tavaly a nagyvárosok között Esztergom volt a legjobban kommunikáló város, a településen pedig kifejezetten erős az önkormányzat médiajelenléte, a búbánatvölgyi fejlesztésekről szinte semmit nem tudnak a búbánatvölgyi telek-és ingatlantulajdonosok. Ezért is érte néhányukat meglepetésként, amikor a Polgármesteri Hivatal nemrég levélben tudatta: a közművesítés mellett Búbánatvölgyben autóút is épül, a telkük egy része viszont útban van, ezért azt vagy átadják ingyen az önkormányzatnak, vagy a város megindítja a kisajátítási eljárást. Többeknek ekkor vált világossá, hogy egy múlt hónapban született rendelettel a város – Meggyes Tamás kezdeményezésére - módosította az addig ismert területszabályozást, sőt, a munkálatok egy része már meg is kezdődött, miközben a búbánatvölgyieknek fogalmuk sincs volt a fejlesztések részleteiről. Pedig azok közvetlenül is érintik őket: a gyakorlattól eltérően ugyanis egy önkormányzati rendelet értelmében az útépítés és a közművesítés költségét nem a városnak, hanem a telektulajdonosoknak kell állniuk.
A beruházás költségeiről pontos számok még nincsenek, a gerincvezetékek és az út építésének költségét az önkormányzat 2-2,5 milliárdra becsüli – tudta meg a hvg.hu a hivataltól. Meggyes Tamás polgármester lapunknak elmondta: az ilyen célra kiírt pályázatokra jelentkezni fog a város, hogy a lakókra jutó részt minél inkább csökkenteni lehessen. Az önkormányzat szerint "csúsztatnak" azok a tulajdonosok, akik azt állítják, hogy a beleszólásuk nélkül készül el a szabályozási terv. "A készülő és elfogadásra kerülő tervek elkészítéséről, azaz a folyamat elindításáról a képviselő-testület dönt, a terv a hatóságokhoz kerül, s több tucatnyi hatóság, szervezet 45 napig teszi hozzá az előírásait, javaslatait, ezután a lakossági véleményezés minimum 30 nap, a beérkezett felvetésekről a testületnek döntenie kell, és ezután fogadhatják el a javaslatot, ezután lesz hatályos terv" - mondta Takács István szóvivő. "Van olyan lakossági vélemény, amit el kell utasítani és van olyan, amit a képviselők megszavaznak, és bekerül. Soha titokban ilyen eljárást nem folytattunk" - állítja.
A búbánatvölgyiek nevében a civilek által létrehozott "Búbánatvölgyért" Alapítvány lépett fel. A szervezet július 31-ére hívott össze egy gyűlést, melyen a több mint száz búbánatvölgyi érintett mellett a hivatal illetékesei is megjelentek. Akkor a város főépítésznője azt mondta: először az út-és csatornázási költségek 90, majd a módosított és megszavazott rendelet már a költségek 100 százalékát a telektulajdonosokra hárítja. Ezt a rendeletet is módosították volna, de arról állítólag megfeledkeztek, mindenesetre azt ígérték, a jövőben megteszik. Igaz, továbbra sem tudni, mennyi is az annyi, azaz végül a költségek hány százalékát kell a telektulajdonosoknak fizetniük, így elképzelhető, hogy csak kevésel mennek majd a száz százalék alá. Néhány héttel ezelőtt egyébként az önkormányzati szóvivő a hvg.hu-nak még arról beszélt, hogy a rendelet értelmében a költségek 90 százalékát terhelhetik át a telektulajdonosokra.
A fórumon több fontos kérdésre nem kaptak választ a búbánatvölgyiek. Bár megtudták, hogy a fejlesztések során az útépítés és a közművesítés mellett halastavak fejlesztése és egy közpark létesítése is szerepel, sőt, az egyik utcát (éppen azt, ahol a polgármester háza áll) teljesen elzárnák a forgalom elől, parkolót létesítve a bejáratnál, még mindig nem tudni, mennyi pénzből és milyen határidővel épülnének meg ezek a létesítmények. Ezért is furcsa, hogy a polgármester házával szemben már most hatalmas fákat vágtak ki, a területen földgyaluk dolgoznak, a tereprendezés láthatóan megkezdődött. Az önkormányzat szóvivője a hvg.hu-nak hangsúlyozta, az utcát nem azért zárják le, mert Meggyes Tamás polgármester, vagy bárki a „prominensek” közül ott él - igaz, ezt a búbánatvölgyiek sem állítják. "A fejlesztések során kerül a forgalom súlypontja a tervezett, és elsőként megvalósítani kívánt útra. Ezen fejlesztések tervei közt szerepel az, hogy a komoly idegenforgalmi vonzerőt, így gazdasági potenciált jelentő Búbánat-völgy forgalmát csökkentsük" - fogalmazott a szóvivő, hozzátéve: a politikusok közül nemcsak Meggyes, hanem a szomszédos Dorog MSZP-s polgármestere is ebben az utcában lakik.
Nem mondhatták el időben a véleményüket
A búbánatvölgyiek közül sokan kifogásolják azt is, hogy az önkormányzat már kilátásba is helyezte a kisajátítási eljárásokat, noha - mint az a múlt pénteki gyűlésen kiderült - még érvényes terv sincs az épülő útra, a tervezési eljárás is csak nemrég indult meg, az érintettekkel pedig nem egyeztettek eddig. Ezzel kapcsolatban Takács elmondta: az út terve már készen van, csak engedélyeztetés alatt áll. "A héten nyújtjuk be a hatósághoz a hiánypótlást, a lakossági konzultáció a múlt héten megvolt, túl vagyunk a hatóság helyszíni szemléjén is, a kivitelezővel pedig folyamatban van a szerződéskötés" - mondta a szóvivő. Ezzel szemben a lakók azt állítják: az úttal kapcsolatos konzultációról késve, csak a értesültek, noha lenne véleményük. Takács viszont azt állítja, a konzultációt nem az önkormányzatnak, hanem az engedélyező hatóságnak kellett megszervenie és "így sikerült nekik". Éppen ezért az útépítési tervekkel kapcsolatban a „Búbánatvölgyért” Alapítvány külön egyeztetést szorgalmaz, mert szeretnék, ha a terv egyes részleteit teljesen átdolgoznák a készítők. Az alapítvány szerint javaslataikkal kisebb mértékben háborgatnák a környezetet, ráadásul amellett, hogy olcsóbb is lenne a beruházás, az út jobban szolgálná a közlekedést is.
Az alapítvány által megfogalmazott nyilatkozat aláírói – közel 80 búbánatvölgyi tulajdonos - szerint a városfejlesztők ahelyett, hogy az utat igazítanák a településhez, az utat erőszakolják rá arra. Az önkormányzat sajtósa erre reagálva elmondta: az útépítés előkészülete 76 telket érint, a nyomvonal a belrterület és a külterület határán vezet. "A tulajdonosok fele első körben elfogadta az önkormányzat ajánlatát. A nyomvonal menti kisajátítás nagyrészt a külterületi, azaz be nem építhető, mezőgazdasági művelés alatt álló telkeket érinti. Arra is figyeltek, hogy a belterületi telkek esetén a beépíthető teleknagyság (1000 négyzetméter) alá ne csökkenjen egy telek területe sem" - közölte a szóvivő.
A hvg.hu által megkérdezett búbánatvölgyiek többsége ugyan helyesli a tervezett fejlesztéseket, ám zavarja őket, hogy a városvezetés megkérdezésük nélkül dönt ezekről, súlyos terheket rakva rájuk. Azt sem értik sokan, mi szükség van lezárt utcákra, parkolóra. De leginkább amiatt aggódnak, hogy fogalmuk sincs a várható költségekről. Ahogy egyikük fogalmazott: az egy dolog, hogy nő majd a telkük forgalmi értéke, de azt sem szabad elfelejteni, hogy egyes esetekben a csatornázási költségek várhatóan magasabbak lesznek, mint a telek jelenlegi ára. Éppen ezért valójában akkor járnának jól és lennének a többi esztergomi polgárral "egyenrangúak", ha nemcsak a tavak fejlesztését és a közparkok, parkoló létesítését finanszírozná a város, hanem az alapszolgáltatásokat, a közművesítést és az útépítést is. Meggyes Tamás polgármester erre reagálva lapunknak úgy nyilatkozott: azért kötelezik az ott élőket a fejlesztések finanszírozására, mert "Búbánatvölgy éppen az odaköltözések miatt, az ott letelepedő emberek szándékából vált az elmúlt évtizedekben lakóövezetté".