2009. július. 23. 16:16 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 23. 16:16 Itthon

Retkes találkozott Kókával

Négyszemközt tárgyalt Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke Kóka Jánossal, a párt parlamenti frakcióvezetőjével csütörtökön - értesült az MTI több szabad demokrata forrásból.

A távirati iroda úgy tudja, hogy a két politikus a Képviselői Irodaházban ült egy asztalhoz. Megbeszélésük részletei egyelőre nem ismeretesek, de a korábbi bejelentések alapján feltehetően a frakcióvezetői posztról tárgyaltak. Retkes Attila július 12-én, megválasztásakor felszólította Kóka Jánost, hogy minél hamarabb mondjon le az országgyűlési képviselőcsoport vezetéséről.

Múlt hét pénteken a párt újonnan megválasztott ügyvivő testületének (üt) ülése után a pártelnök bejelentette, felkéri Kóka János frakcióvezetőt, hogy a párt megosztottságának megszüntetéséért mondjon le posztjáról. Retkes Attila pártelnök ismertetése szerint egyebek között erről határozott a testület. Retkes Attila újságírói kérdésre akkor azt mondta, az üt ülésén nem volt szó Kóka Jánossal szemben meghozandó jogi lépésről vagy szankcióról.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.