2009. július. 10. 15:51
MTI
Utolsó frissítés: 2009. július. 10. 15:47
Itthon
A sófoki önkormányzat ultimátumot adott egy elakadt plázaberuházás miatt
Elfogyott Siófok önkormányzatának türelme a város szívébe tervezett, de nem épülő Sió Pláza miatt, ezért ultimátumot nyújtott be a kivitelezőnek - közölte Nagy István szóvivő.
A 4,2 milliárd forintos költségvetésű, a Sió Ingatlan Invest Kft. és a Balaton Coop Zrt. közös beruházásában tervezett Sió Pláza megépítéséhez már tavaly lebontották a régi üzletközpontot. A korábbi tervek szerint az év elején kellett volna megkezdeni az építkezést, de ez a mai napig nem történt meg.
Nagy István kifejtette: a beruházónak érvényes építési engedélye van, mégsem folyik a területén hónapok óta építkezés. Emiatt a korábban kért közterület-foglalási engedélyt a polgármesteri hivatal már visszavonta. A kivitelező ennek ellenére lezárta a város legfrekventáltabb területén lévő Szabadság tér egy részét a forgalom elől - mondta a szóvivő.
Az építési területet körülvevő palánkokra korábban - más, a belvárosban folyó beruházásokhoz hasonlóan - gyerekrajzok kerültek azért, hogy oldják a városkép lehangoló látványát az idegenforgalmi szezonban. A sajtófelelős elmondta: a kialakult helyzet egyik következménye, hogy a közelmúltban ezekre ismeretlenek közszeméremsértő plakátokat helyeztek el, ami nagy felháborodást váltott ki a lakosságból. Mivel a palánkokat állandó biztonsági őrzés alatt tartják, nehezen elképzelhető, hogy mindez a kivitelező tudta nélkül történt - jegyezte meg Nagy István.
Az önkormányzat felszólította a kivitelező céget, hogy hétfőig helyezze vissza a palánkokat a közterületről a telekhatár mellé. Amennyiben ezt nem teszi meg, akkor kedden a hivatal végezteti el a munkát, a költségeket a kivitelezőre hárítva, majd rendbe teteti a központi tér felszabaduló részét - közölte a szóvivő.
A kivitelező szerint a város csak saját felelősségére hajthatja végre a kitátásba helyezett intézkedéseket. Milbich András, a Szabóber Kft. projektvezetője közölte: tudnak az ultimátumról és sajnálják, hogy Siófok vezetése nem értette meg az érveiket, amelyeket levélben többször is kifejtettek. Az építkezésen ugyanis folyamatosan zajlik a talajvízszint-süllyesztés szivattyúkkal, amihez munkavédelmi és balesetvédelmi okokból szükség van a közterület egy részére. Ha a szivattyúzás leáll, a környező épületek károsodhatnak. Ráadásul az elfoglalt, mintegy 200 négyzetméternyi közterületnek már sérült a burkolata, így ezt is helyre kellene állítani.
"Bár az építkezés várható folytatása miatt a kilátásba helyezett lépéseknek nem látjuk értelmét, de hozzájárulunk a város intézkedéseihez, amennyiben felelősséget vállal annak következményeiért" - fogalmazott a projektvezető. Hozzátette, hogy a közterület-foglalási engedélyük valóban lejárt, ezért kérték annak meghosszabbítását, de hónapok óta nem kaptak választ a kérelmükre.
Ami a plakátokat illeti, Milbich András közlése szerint mind az önkormányzat, mind az érintett siófoki diszkó az engedélyük nélkül ragasztgatta tele a munkapalánkjaikat, amelyeket emiatt nem tudnak majd más munkálatoknál felhasználni. Ennek ellenére, a város kérésére, a béke kedvéért egy órán belül eltávolították a vitatott plakátokat - tette hozzá.
Az MTI megkeresésére Kiss Balázs, a beruházó projektmenedzsere elmondta, hogy finanszírozási gondok miatt csúszik az építkezés megkezdése. Reményeik szerint még a nyáron folytatódhat a bontással már megkezdett beruházás. A projektmenedzser hangsúlyozta: tudják, hogy a város központjában problémát jelent egy csúszó építkezés, de az mindenképpen örömre ad okot, hogy a befektetők a válság ellenére nem adták fel a terveket.