2009. július. 07. 18:15 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 07. 22:38 Itthon

ORFK: törvényes és szakszerű volt a rendőri intézkedés

Törvényesek és szakszerűek voltak a rendőri intézkedések múlt szombaton a fővárosi, Erzsébet téri demonstráción - közölte kedden az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

A rendőrség a tiltás ellenére szervezett demonstrációt jogszerűen és csak akkor kezdte feloszlatni, amikor az elvesztette békés jellegét, ennek során az arányosság, a fokozatosság és a kíméletesség követelményét következetesen betartották - olvasható a rendőrség honlapján megjelentetett közleményben. Hozzátették: könnygázt csak a rendőrök elleni támadás elhárítása érdekében és csak jogsértéseket megvalósítókkal szemben alkalmaztak.
   
A Fővárosi Ítélőtábla múlt csütörtökön döntött arról jogerősen, hogy megszünteti a Magyar Gárdát, az egyesületet és a mozgalmat egyaránt. Ez ellen tiltakozva gyűltek össze szombaton a fővárosban a Magyar Gárda tagjai és szimpatizánsai.
   
A Magyar Gárdát feloszlató jogerős ítélet ellen, illetve a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György melletti szombati demonstrációt a rendőrség megtiltotta. Az Erzsébet téren összegyűlteket a rohamrendőrök körbevették és távozásra szólították fel. Miután ennek a demonstrálók nem tettek eleget, a rendőrök könnygázzal oszlatták a tömeget, 216 embert pedig előállítottak, köztük Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét is.
   
A tüntetésen történtek miatt összesen négy esetben indult büntetőeljárás hivatalos személy elleni erőszak gyanújával, 205 emberrel szemben pedig különböző szabálysértések - a többi között garázdaság, közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés, jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség, személyi igazolvánnyal kapcsolatos szabálysértés - miatt. A szabálysértés miatt előállítottak még szombat éjszaka elhagyhatták a rendőrséget.
   
Öt embert azért állítottak elő, mert semmiféle irattal nem tudták személyazonosságukat igazolni, további két embert pedig azért, mert igazoltatásuk során megállapították, hogy ellenük érvényes elfogatóparancs van hatályban, egyikük a BRFK top 10-es körözési listáján szerepelt.
   
A rendőri intézkedések ellen hétfő délig öt panasz érkezett a Független Rendészeti Panasztestülethez, a grémium a napokban megkezdi az ügyek kivizsgálását - közölte hétfőn Kaltenbach Jenő, a testület elnöke. Az eddig beérkezett panaszok elsősorban a rendőrség "indokolatlanul erőszakos, túl durva fellépését" kifogásolják.
   
A Jobbik jogszerűtlennek tartja a rendőri intézkedést, mivel szerintük a demonstráció mindvégig megőrizte békés jellegét. Vona Gábor, a Jobbik elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján közölte: helytelen az a megfogalmazás, hogy a rendezvény egy nem engedélyezett tüntetés volt. Az igazság az - mondta -, hogy az egy spontán kialakult békés rendezvény volt. "Mivel nem volt a Gödörhöz bejelentett tüntetés, így tiltani sem lehetett" - fogalmazott.

Hirdetés