Védőbeszédek az olaszliszkai gyilkosság bűnperén
Nincsenek bizonyítékok védenceik bűnösségére - hangoztatta az olaszliszkai emberölés büntetőperének pénteki tárgyalásán a negyed- és a hatodrendű vádlott védője a Borsod megyei bíróságon.
Ormay Gábor, a negyedrendű vádlott ügyvédje azt mondta: védence nem sokkal a tragédiát követően töltötte be 16. életévét, vagyis fiatalkorú volt a bűncselekmény időpontjában. A vádlott tagadja az ellene felhozott vádakat és a terhére rótt bűncselekményt, tárgyi bizonyítékok sem támasztják alá bűnösségét - közölte az ügyvéd. Az eset "mindenképpen brutális", véleménye szerint tömeghisztéria alakult ki a cselekmény idején, akkor, a bántalmazásban - mint mondta - az elkövetők próbáltak "dicstelen szerephez" jutni.
Az ügyvéd úgy fogalmazott: ő kimondja, amit más nem, "a cigány elkövetők az értelmetlen pusztításra igencsak hajlamosak, és ha sok cigány van együtt, rendkívül bátrak". Védence azonban tagadja bűnösségét, ezért kéri a bíróságot, mentse fel a vádak alól, ha pedig mégis úgy ítéli meg, hogy a negyedrendű vádlott részt vett a cselekményben, büntetésként a törvényi minimumot szabja ki, amely büntetést egyébként már le is töltött.
Gadus Csaba, a hatodrendű vádlott védője beszédében kitért a védencével kapcsolatos vallomások ellentmondásaira. Többször idézte a sértett - Szögi Lajos - lányának vallomását, amely szerint a vádlottról úgy nyilatkozott, látta a helyszínen, de nem említette bántalmazóként.
Az ügyvéd fordulatként említett más tanúvallomást is, illetve azt a titkos hanganyagot, amelyben az első- és a harmadrendű vádlott azt mondják, a hatodrendűt "be kell mártani". Indoklása szerint ezek alapján a vádlottat fel kell mentenie a bíróságnak és szabadlábra kell helyezni. Másodlagos indítványa: ha védencét mégis bűnösnek találja a bíróság - a terhére rótt cselekmény alól akkor is fel kell menteni, és el kell határolni az emberölést a testi sértéstől. Semmiképpen nem állapítható meg, hogy a hatodrendű vádlott végig részese lett volna a bántalmazásnak - tette hozzá az ügyvéd. Megjegyezte: a tanúk vallomásaikban más elkövetőket is megneveznek, ellenük azonban semmiféle eljárás eddig nem indult.
Szerdán Miskolci László, a vád képviselője életfogytig tartó fegyházbüntetést kért a másodrendű vádlottra, az elsodort kislány apjára. Az első-, a harmad-, az ötöd-, a hatod- és a hetedrendű vádlottakra határozott tartamú fegyházbüntetés kiszabását kérte, hozzátéve, hogy a törvényi maximum kiszabását javasolja, ami 15 év. A negyed- és a nyolcadrendű vádlottaknál fiatalkorúak börtönében töltendő szabadságvesztést indítványozott.
Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán 2006. október 15-én. A bűncselekmény előzménye az volt, hogy a férfi autójával elsodort egy út mellett haladó kislányt, aki az árokba esett, de sérülést nem szenvedett. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével - részben társtettesként, részben felbujtóként - nyolc embert vádolnak.