2009. május. 08. 14:08 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 08. 13:59 Itthon

EP-választás: a MIÉP nem indul a választáson

Nem indul a június 7-ei EP-választáson a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) - közölte Csurka István pártelnök pénteken a párt honlapján közzétett nyilatkozatában.

A pártelnök a döntést azzal indokolta, hogy a Jean Marie Le Pen francia politikussal történt "súlyos diszkrimináció" erkölcsileg és politikailag lehetetlenné teszi az indulást. 
 
Az EP szerdán megváltoztatta házszabályát, és ezzel kizárta, hogy az új összetételű testület első ülésén - az új tisztségviselők megválasztásáig - korelnökként a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen elnököljön. (A francia politikus többször hangoztatta, hogy a holokausztot és a gázkamrákat csupán a második világháború részletkérdésének tartja. Kijelentései felháborodást váltottak ki az EP padsoraiban.)
 
Csurka István kampánystábja jelentésére hivatkozva közölte azt is, hogy egy korábbi autófeltörés miatt elvesztett ajánlószelvényeket csak részben sikerült pótolniuk, így a nyilatkozat kiadásának idején mindössze 20 058 ajánlószelvénye volt a pártnak. (A lista nyilvántartásba vételéhez 20 ezer érvényes ajánlás szükséges, a szelvények érvényességét pedig tételesen ellenőrzi az Országos Választási Iroda.)


Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?