2009. május. 04. 15:05 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 04. 15:03 Itthon

Draskovics szerint drámaian csökkent a bűnesetek száma

Negyedével csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma az év első három hónapjában az elmúlt év azonos időszakához képest - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter hétfőn Budapesten.

Ez azt jelenti, hogy a tavalyi mintegy 113 ezerrel szemben valamivel több mint 80 ezer bűncselekmény vált ismertté az első negyedévben - ismertette az adatokat a tárcavezető.
    
"A csökkenés drámai, szinte valamennyi bűncselekményi kategóriában érzékelhető, érzékelhető az ország valamennyi térségében, megyéjében, különösen azokban, ahova a rendőri erőket ezekben a hetekben-hónapokban koncentráltuk" - mondta a miniszter. 
    
Draskovics Tibor szerint az új stratégia működőképes és eredményes, rövid időn belül is érzékelhető változásokat hozott.  Ugyanakkor, miközben még az erőszakos bűncselekmények száma is általában csökken, növekszik a testi sértések, a garázdaságok száma. Ez is alátámasztja, hogy szükség van a büntető törvénykönyv módosítására, bizonyos bűncselekmények elkövetőivel szemben szigorúbban kell fellépni - tette hozzá.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.