Szombati tüntetés: Thürmerék ott lesznek
Támogatja a hét végi szakszervezeti demonstrációt a Munkáspárt, amelynek elnökségi tagjai részt vesznek a megmozduláson - áll a Thürmer Gyula pártelnök által a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége vezetőjéhez intézett levélben.
"A Munkáspárt elfogadhatatlannak tartja, és a leghatározottabban elutasítja a kormány tervezett szociális megszorító intézkedéseit. Elutasítunk minden olyan válságkezelési törekvést, amely egyoldalúan, a külföldi és a hazai nagytőke érdekeit védve, aránytalanul kívánja sújtani a munkájukból, a nyugdíjukból élőket" - áll a Pataky Péterhez intézett levélben.
Jelzik azt is: egyetértenek a szakszervezetek azon követelésével, hogy a válságkezelés középpontjába a munkahelyek megőrzését, új munkahelyek teremtését kell állítani.
Az MSZOSZ korábban április 4-ről április 18-ra halasztotta a demonstráció időpontját, amit azzal indokoltak, hogy így lehetőségük nyílik az új kormányprogram megismerésére, valamint az arról szóló egyeztetésre. A szakszervezeti tömörülés korábbi tájékoztatása szerint egyértelműen a magyarországi munkavállalók aránytalanul magas terheinek csökkentését szeretnék elérni.