Az MSZP bírálja Balsai Demokrata-interjúját
Az MSZP szerint a Fidesz hatalomra kerülése esetén maga alá gyűrné az igazságszolgáltatást, és politikai megrendelést adna a hatóságoknak - mondta Bárándy Gergely szerdán az MTI-nek Balsai István (Fidesz) nyilatkozatára reagálva.
Balsai István a Magyar Demokrata című hetilap legfrissebb, szerdán megjelent számában a Fidesz hatalomra kerülése utáni biztos és várható jogi felelősségre vonásról nyilatkozott. Azt mondta, hogy felelősségre fogják vonni azokat a rendőri vezetőket, akik 2006 őszén lehetővé tették a rendőröknek az azonosító szám nélkül elkövetett brutalitásokat.
Balsai István szerint meg kell vizsgálni "a nemzeti vagyon állapotát", "a felelőtlen eladósodást". Úgy fogalmazott "könnyen lehet, hogy ezeknek az ügyeknek a következetes végigvitele is büntetőeljárásokat von majd maga után". A fideszes parlamenti képviselő ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy "jelenleg is mintegy tucatnyi szocialista politikus, fővárosi polgármester, országgyűlési képviselő van börtönben, vagy várja gyanúsítottként az ítéletet".
Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt országos elnökségének tagja szerint Balsai István kijelentéséből arra lehet következtetni, hogy a Fidesz hatalomra kerülése esetén szeretné az igazságszolgáltatást maga alá gyűrni, és gyakorlatilag politikai megrendeléseket adna annak érdekében, hogy volt kormánypárti politikusokkal szemben büntetőeljárásokat kezdeményezzen.
A képviselő szerint nagyon rossz üzenete van ennek a nyilatkozatnak a társadalom számára, hiszen a hatóságoknak kormánytól és kormányváltástól függetlenül mindenkor a jogszabályok szerint kell eljárniuk. Úgy vélte, érdemes lenne az igazságszolgáltatás szereplőinek egy ilyen kijelentést kikérniük maguknak. Mint mondta, büntetőeljárást akkor lehet és kell indítani, amikor a bűncselekmény alapos gyanúja felmerül, a büntetőeljárási törvényben meghatározott módon, nem pedig politikai megrendelésre, és semmiképpen sem egy kormányváltáshoz kötődően.
Bárándy Gergely szerint azokat a politikusokat, akik bűncselekményt követtek el, szigorúan felelősségre kell vonni. Utalt arra, hogy ilyen eljárások folyamatban vannak most is - jobboldali politikusokkal szemben éppúgy, mint szocialistákkal szemben. Közölte, ha Balsai Istvánnak tudomása van arról, hogy valaki bűncselekményt követett el, akkor mint hivatalos személy köteles feljelentést tenni, ha ezt elmulasztja, akkor ő maga követ el bűncselekményt.