Kedden döntenek Bajnairól
A Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról és az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztásáról keddi ülésén dönt az Országgyűlés. Azt megelőzően, a délelőtt folyamán Bajnai Gordon ismerteti kormánya összetételét és válságkezelő programjának részleteit az MSZP és az SZDSZ képviselőivel.
Az MSZP-frakció tagjai által benyújtott határozati javaslat egyetlen mondatból áll: "Az Országgyűlés a miniszterelnökkel szemben bizalmatlanságát fejezi ki, egyben Bajnai György Gordont miniszterelnökké megválasztja". Az országgyűlési határozati javaslat elfogadásához a megválasztott képviselők több mint felének - azaz 193 képviselőnek - az igen szavazata szükséges.
A parlamenti ülésen, a bizalmatlansági indítvány vitája során, elsőként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Bajnai Gordon kormányfőjelölt mond beszédet egyórás időkeretben, amelyhez két körben, először 20-20, majd 10-10 percben szólhatnak hozzá a frakciók. A két kört az elsőként jelentkezett független képviselő felszólalása szakítja meg. Mivel Herényi Károly jelentkezett elsőként felszólalásra a függetlenek közül, ő beszélhet tíz percet. A vita végén Bajnai Gordon negyedórában reagálhat majd az elhangzottakra. Ezután szavaznak a képviselők a bizalmatlansági indítványról, majd az új miniszterelnök leteszi az esküt.
A bizalmatlansági indítványnak 204 támogató szavazata lehet, amennyiben az MSZP-s és az SZDSZ-s képviselők pártjuk vezető testületeinek döntése alapján, illetve a Bajnai Gordont támogató nyilatkozat szerint szavaznak, és közülük senki nem hiányzik a voksolásról. A 205. voks Gyenesei István önkormányzati miniszteré lehet, aki független képviselőként várhatóan szintén támogatja majd, hogy Bajnai Gordon kerüljön a miniszterelnöki posztra. A bizalmatlansági indítványt egyszerű többséggel fogadja el a parlament, ehhez 193 képviselő támogató szavazata szükséges.
A 205 szavazat úgy jöhet össze, hogy kedden a szocialista frakció 188 főre egészül ki, hiszen a parlamenti ülés kezdetén teszi le az esküt az MSZP-s Velez Árpád, aki a mandátumáról lemondott Szabados Ákos helyére kerül az Országgyűlésbe. Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár szocialista polgármestere és Hárs Gábor MSZP-s képviselők ugyan nem írták alá a kormányfőjelölt tervezett intézkedéseit tartalmazó nyilatkozatot, de jelezték, hogy az új miniszterelnököt megszavazzák a parlamentben.
Az MTI úgy tudja, hogy a 19 tagú SZDSZ-ből hárman - Béki Gabriella, Velkey Gábor és Gulyás József - nem támogatják a bizalmatlansági indítványt, viszont Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter - aki hozzájuk hasonlóan nem írta alá a Bajnai Gordont támogató nyilatkozatot - az SZDSZ többségével együtt igennel szavaz majd.
A fidesznél és a KDNP-nél kedd délelőtt elnökségi ülésen, illetve az azt követő frakcióülésen döntenek arról, milyen formában utasítják el a bizalmatlansági indítványt. Az MTI információi szerint valószínűnek tűnik, hogy a Fidesz nem vesz részt a szavazásban, nem nyomnak gombot, így jelzik, hogy távol tartják magukat a miniszterelnök-cserétől.
Elképzelhető, hogy a volt MDF-frakció tagjai nem egyformán szavaznak majd. Az MTI értesülése szerint néhányan azt a megoldást választanák, mint amit várhatóan a Fidesz. Azért nem vennének részt a szavazásban, mert szerintük ez nem jelent igazi döntést, hiszen ugyanannak a pártnak egy másik emberére lehet csak szavazni. Az MDF-es, most független képviselők a keddi parlamenti ülés délelőttjén még egyeztetnek az ügyben, de kérdés, hogy oda hányan mennek el, és mindannyian tartják-e magukat a többségi döntéshez. A távirati iroda úgy tudja, hogy Dávid Ibolya pártelnök elutazott, így nem lesz ott a szavazáson.
Az előzetes információk alapján Bajnai Gordon kedden megnevezi kormánya tagjait, így már aznap elkezdődhet a miniszterjelöltek meghallgatása. A tervek szerint szinte minden bizottság ülésezik majd, és - tekintettel arra, hogy ugyanazt a jelöltet több bizottság is meghallgatja - összesen harminc meghallgatást tartanak.
A jelenlegi szabályok szerint azoknak is részt kell venniük a bizottsági meghallgatáson, akik a kormányfőváltás előtt is miniszterek voltak, vagyis az új kormány minden tagját meghallgatják a testületek. Az új kormány akkor alakulhat meg, ha a bizottsági meghallgatások után a köztársasági elnök kinevezi a minisztereket. A kormánytagok várhatóan április 20-án tehetnek esküt a parlamentben.
Az MTI úgy értesült, hogy a szocialisták személyi kérdésekről a kedd reggeli elnökségi, majd frakcióülésen tárgyalnak Bajnai Gordonnal. Kóka János szabaddemokrata frakcióvezető az SZDSZ és Bajnai Gordon pénteki megbeszélése után közölte: megállapodtak arról, hogy a miniszterelnök-jelölt kedd reggel 9 órakor ismerteti az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjával kormánya összetételét és a válságkezelő program részleteit.
A parlamenti ülés ideje alatt az Országház előtti Kossuth téren demonstrációt tart a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű szerveződés az előre hozott választásokért. A CÖF részt akart venni az Országgyűlés ülésén is a bizalmatlansági indítvány vitájában, azonban Szili Katalin házelnök ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy az Országgyűlésben csak a képviselők, illetve a jogszabályokban meghatározott személyek szólalhatnak fel.
Az Országgyűlés elnöke szerint ebben a kérdésben nem, illetve csak akkor hívja össze a házbizottság rendkívüli ülését, ha azt - a házszabálynak megfelelően - valamelyik frakcióvezető kéri. A civilek néhány nappal korábbi, a Hősök terén tartott demonstrációján az egyik szónok azt kérte, hogy április 14-én vonjanak élőláncot a Parlament köré, és ha megválasztják a kormányfőt, akkor mindaddig térjenek vissza a Kossuth térre, amíg el nem érik követeléseiket.