2009. március. 24. 18:01 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 24. 17:55 Itthon

Közvéleménykutatásnak álcázott kampánytrükk Pécsett?

Visszautasítja a pécsi Fidesz, hogy köze lenne egy, a szocialisták szerint közvélemény-kutatásnak álcázott, Szili Katalin házelnököt lejárató kampányhoz. Erről a párt közleményben tájékoztatta kedden az MTI-t.

Kocsi László, az MSZP Baranya megyei választmányának elnöke keddi pécsi sajtótájékoztatóján azt mondta: közvélemény-kutatásnak álcázott lejárató kampány folyik Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke, Pécs polgármesterjelöltje ellen a baranyai megyeszékhelyen. Révész Mária, a Fidesz pécsi elnöke közleményben utasította vissza Kocsi László állításait. Azt írta, hogy "a Fidesz nem folytatott és nem folytat senkivel szemben kampányt. A Fidesz ugyanis a pécsiek érdekében alakította ki programját, és ennek megismertetését tűzte ki célul, szemben az MSZP-vel, amely rendszeresen nyúl a lejárató eszközökhöz". 

A helyi MSZP szerint a pécsiek olyan telefonhívásokat kapnak, melyek keretében egy automata kérdéseket tesz fel a Magyar Hírlap nevében Szili Katalin jövedelmére, juttatásaira vonatkozóan, s ezekre a hívott fél a nyomógombjai segítségével válaszolhat. Kocsi László szerint a kérdések célja, hogy a választókban negatív értékítélet alakuljon ki a házelnökről, mindehhez pedig olyan információkat használnak fel, mint Szili Katalin tiszteletdíja, s egyebek mellett munkavégzésének technikai, biztonsági feltételei, melyek köztudottak, rangjával járnak, s minden elődjének jártak. Úgy vélte, hogy e "példátlan, tisztességtelen", kampány mögött a Fidesz és Páva Zsolt fideszes pécsi polgármesterjelölt áll.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.