Gyurcsány idén sem megy a Múzeumkertbe
Bár a rendőrség nem számít zavargásokra, az ünnepre lovasrendőr-botokat vásároltak, a szélsőségesek pedig készülődnek. Sólyom László Budapesten és Erdélyben is ünnepel, Gyurcsány Ferenc viszont inkább elkerüli a Múzeumkertet. A főváros több pontján lezárásokra kell számítani.
Este a Szent István térre mennek, mert szerintük 2006. október 23-án is ott gyűlt össze az első nagyobb tüntető tömeg, s így ott bármikor kitörhet a cirkusz. Úgy tűnik, Budaházyéknak megint csak ez az érdekük, hiszen meghívójukban azt írják: "Aki tudja, arcát takarja el sállal, és vigyen magával tojást". Az új jogszabályok alapján azonban az ünnepen már azokat is őrizetbe vehetik a rendőrök, akiknél a korábbi tüntetések megszokott kellékeit – köztük záptojást – találnak.
Hogyan ünnepeljünk, hogyan meneküljünk? |
A rendőrség 15 pontja a biztonságos ünnepléshez. |
Az ORFK mindenesetre nem bíz semmit a véletlenre: a fővárosi rendőri állományt vidéki egységekkel és a Készenléti Rendőrség állományával is megerősítik, sőt a rendőrség tömegoszlató eszközként lovasrendőr-botokat is vásárolt a március 15-ei előkészületek részeként. A rend biztosításának része, hogy a Kossuth teret és környékét lezárják, a Vajkay utcában pedig már csütörtök estétől tilos megállni.
Hol lesz útlezárás? |
Szöveg térképpel. Tovább. |
Sólyom László államfő az legutóbbi hírek szerint vasárnap reggel részt vesz a zászlófelvonáson és a koszorúzáson a Kossuth téren, majd a Parlamentben átadja a Kossuth- és a Széchenyi díjakat. Korábban arról volt szó, hogy este hat órakor már a romániai Csíkszeredán mond beszédet, azonban utóbb kiderült: a román légügyi hatóságok az általuk korábban kiadott, marosvásárhelyi leszállási engedélyt időközben visszavonták. Ezért elképzlehető, hogy Sólyom vasárnap este ott lesz a Művészetek Palotájában az esti díszelőadáson, ahol Gyurcsány Ferenc mond majd beszédet. A kormányfő idén sem beszél a múzeumkerti ünnepségen, igaz, a Kossuth téri zászlófelvonáson, majd a koszorúzáson részt vesz.
Orbán Viktor vasárnap délután 14 órától a budai Várban, a fideszes budai polgármesterek megemlékezésén mond beszédet. Sajtóértesülések szerint az MDF elnöke hivatalosan sehol sem jelenik meg, Dávid Ibolya családi körben ünnepel. Az MSZP nem szervezett pártrendezvényt, az egyetlen „szocialista” esemény a Szabad Sajtó Díj átadása lesz.
Az SZDSZ vasárnap a Március 15-e téren, a Petőfi-szobornál lesz (ide készülnek Budaházyék is), az eseményen Demszky Gábor beszél majd, várhatóan 13 óra körül. A szabaddemokrata elnök, Fodor Gábor viszont nem lesz a fővárosban, helyette Gyöngyösön készül beszéddel. Fodor tegnap az igazságügyi és rendészeti minisztertől nyílt levélben kérte, hogy tegyen meg mindent a rend biztosítása érdekében. Tavaly az SZDSZ ünnepségét tojásdobálásokkal zavarták meg.