2009. március. 11. 14:05 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 11. 14:14 Itthon

Három embert gázolt a vonat

Két fiatalt ütött el a pátrohai állomásra beérkező vonat szerdán; a 17 éves lány és a 18 esztendős fiú súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a tragédiát a fiatalok figyelmetlensége okozta - közölte a rendőrség. Taksony és Délegyháza között egy mozgássérültet gázolt el a vonat.

Mozgássérültet gázolt a vonat

Meghalt egy kerekesszékes mozgássérült, akit elgázolt egy tehervonat, amikor a tilos jelzés ellenére át akart haladni egy vasúti átjáróban Taksony és Délegyháza között szerda délben - mondta Kavalecz Imre sajtófőnök az MTI-nek. A átjárónál sorompó is volt, s működött - mondta Kavalecz Imre.

Az eddigi információk alapján a fiatalok a beérkező vonathoz igyekeztek, amely korábban mindig a negyedik vágányra érkezett, most viszont a harmadikra állt be, s elütötte őket - mondta Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője. Hozzátette: a vizsgálat eddigi megállapítása szerint a fiatalok figyelmetlenül léptek le a harmadik vágány peronjáról, hogy átmenjenek a negyediken érkező vonathoz. A lassító, megállásra készülő szerelvény ekkor ütötte el a lányt és a fiút, akiket mentőhelikopterrel szállítottak kórházba. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel a helyszínelésen - mondta a helyettes rendőrségi szóvivő.

Kalavecz Imre, a MÁV Zrt. szóvivője közölte: a balesetért a vasúttársaságot nem terheli felelősség, hiszen a pátrohai állomáson hangosbemondón keresztül tájékoztatták az utasokat, hogy a Debrecenből Záhonyba tartó vonat a harmadik vágányra érkezik, s a felszállók ott is várták a szerelvényt, kivéve a szerencsétlenül járt fiatalokat.

Megjegyezte: az úgynevezett középállomásokon, mint a pátrohain is, nincs kijelölt vágány, ahová adott szerelvények mindig beérkezhetnének, mint például a főpályaudvarokon. A kisebb állomásokon a forgalmi helyzettől függően dől el, hogy melyik vágányra érkeznek a szerelvények, erről természetesen időben értesítik az utasokat, akiknek a kijelölt helyen kell megközelíteni a szerelvényeket, illetve a kijelölt helyeken kell várakozniuk a biztonságuk érdekében.
Hirdetés
Címkék
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.