2009. február. 14. 17:24 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 14. 17:23 Itthon

Hivatali visszaéléssel gyanúsítják Mór polgármesterét

Hivatali visszaéléssel gyanúsítják Mór város fideszes polgármesterét egy 2007-es ingatlanügy kapcsán; Fenyves Péter közleményében úgy fogalmazott, hogy álláspontja szerint "a gyanúsításban foglaltak nem felelnek meg a valóságnak".

Az ügy előzménye, hogy a móri képviselő-testület 2007 májusában döntött arról, hogy 622.560 forintért értékesít egy külterületi ingatlant a föld haszonbérlőjének. A szántó értékét hivatalos értékbecslő készítette el a helyi vagyonrendelet vonatkozó szabályainak figyelembevételével. A döntésnél azonban nem vették figyelembe a haszonbérlet idejét, azt, hogy a bérlőt nem illette volna meg az elővásárlási jog, mivel a termőföldről szóló törvényben megfogalmazott három évnél rövidebb ideig használta csak a területet. A képviselő-testületi ülésről készült jegyzőkönyv szerint az ügyben később feljelentést tett képviselő többször is szóvá tette, hogy szerinte az előterjesztés nem szabályos, de azt, hogy miért nem az, nem fogalmazta meg. A polgármester azonban megígérte, hogy a határozat törvényességét felülvizsgáltatja. 
   
A város akkori jegyzője miután a testületi döntést követően észlelte, hogy a hivatal munkatársai nem vették figyelembe a haszonbérletre vonatkozó értelmezést, haladéktalanul megtette a törvényesség helyreállításához szükséges intézkedéseket. A képviselő-testület pedig "tekintettel a kezdeményezésre és a felfedett hiányosságra", 2007. augusztus 7-ei ülésén visszavonta korábbi határozatát. "A tulajdonosváltozás földhivatal általi bejegyzésére a gyors intézkedésnek köszönhetően nem került sor, a törvényesség helyreállítása megtörtént, senki nem követett el bűncselekményt. Mór városát az ügyből kifolyólag semminemű anyagi kár nem érte" - olvasható a polgármester közleményében. Az ügy 2007. szeptember 24-ét követően kapott országos nyilvánosságot, a hiba orvoslása pedig már azt megelőzően megtörtént - hangsúlyozta.
   
A földterületre egyébként annak idején egy másik, az elsőnél jóval magasabb, 2 millió forintos vételi ajánlat is érkezett, azt azonban nem szabályszerűen terjesztették elő, s mint kiderült, megalapozatlan is volt. A képviselői feljelentés alapján előbb csalás és hűtlen kezelés miatt indult eljárás a polgármester és a hivatal három dolgozója ellen, a hivatalos szakértői becslések - amelyekből jelenleg már három is a nyomozóhatóság rendelkezésére áll - azonban tisztázták a gyanú alól a 2007. évi döntés előkészítőit. A napokban a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon hivatali visszaélés gyanújával hallgatták meg Mór első emberét. A Fejér Megyei Hírlap szombati írása szerint az róható Fenyves Péter terhére, hogy ő terjesztette a képviselő-testület elé "az ingatlan értékesítéséről szóló, a vevőnek jogtalan előnyt biztosító határozati javaslatot".

 

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.