2009. február. 04. 15:52 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 04. 15:52 Itthon

Felére csökkent a balesetek száma Kaposváron

Felére csökkent a baleset száma Kaposváron egy baleset megelőzési kampánynak köszönhetően - számolt be az akció eddigi eredményéről Kemény Gábor kaposvári rendőrkapitány szerdán a városi kapitányságon tartott sajtótájékoztatón.

A balesetek megnövekedett száma miatt egy hónappal ezelőtt, Ennyi! szlogennel elindított, országosan is egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően 2005 óta most először jelentősen csökkent a balesetek száma. Hozzátette: míg az előző évek ugyanezen időszakában 47-50 közlekedési baleset történt Kaposváron, addig az idén januárban 25, s ezek közül egy sem volt halálos kimenetelű, és egyiknek sem volt súlyos sérültje - mondta.

Kemény Gábor azt valószínűsítette, hogy a rendőrök a városban történő közlekedési szabálysértéseket 70-80 százalékban észlelik és ezekben az esetekben intézkednek is. Mint elmondta, azok a kollégák, akik korábban kizárólag közrendvédelmi feladatot láttak el, most közlekedésrendészeti feladatokkal is foglalkoznak. Lefényképezik a tilosban parkoló, szabálytalanul közlekedő autókat, figyelmeztetik a szabálytalanul közlekedő gyalogosokat is, és ha szükséges, intézkednek is velük szemben.

A januári statisztikát ismertetve közölte: térfigyelő kamerával 286 esetben rögzítettek valamilyen szabálysértést, 253 esetben pedig a járőrök észlelték a kihágást. Az eljárás következményeként februárban, illetve márciusban a járművek tulajdonosai minimum 30 ezer forint bírságról szóló csekkre számíthatnak. Kemény Gábor szerint, amennyiben a kaposvári kampány hosszabb távon is eredményes lesz, akkor ez mások számára is iskolapéldája lehet a megelőzésnek.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.