2009. január. 21. 14:04 Utolsó frissítés: 2009. január. 21. 15:18 Itthon

Orbán szerint a nagyvilág

Közép-európai szövetség létrehozását, regionális bank felállítását sürgette Bécsben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki szerdán díszszónoka volt az idei bécsi nemzetközi pénzügyi rendezvénynek, az Euromoney konferenciának. Magyarországnak adócsökkentést javasolt, s az euró mielőbbi bevezetését.

„Az amerikai pénzügyi válságból kibontakozott nemzetközi krízis mögött megváltozik a világ hatalmi szerkezete” – konstatálta a bécsi Hilton-szállóban bankárokból, pénzügyi elemzőkből álló nagyszámú hallgatóság előtt Orbán Viktor. Szerinte irányt vált a globalizáció, nyertesei immár nem a nyugati, hanem a keleti országok, mindenekelőtt Kína, amelyek a megszerzett pénzügyi hasznot előbb-utóbb katonai erővé konvertálják. Végbe megy egy ellentétes folyamat is, nevezetesen a transzatlanti szövetség ereje csökken. Orbán, aki németországi tárgyalásairól érkezett Bécsbe, úgy látja, hogy főleg német, de más európai értelmiségi körökben is felmerült a gondolat, hogy Amerikával szemben inkább Oroszországgal kössön az Európai Unió stratégiai szövetséget.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Richard Ensor, a Euromoney vezérigazgatója
© MTI


A volt miniszterelnök szerint Moszkvának két téren is elfogadhatatlan elképzelései vannak, egyrészt az a meggyőződése, hogy stratégiai megfontolásból joga van határain kívül is katonai cselekedeteket végrehajtani, másrészt monopolpozíció kialakítására törekszik az energiaellátásban. Az elsőre példaként Orbán a Grúzia elleni tavaly nyári háborút emlegette, megállapítva, hogy az oroszok elérték, amit akartak. Az energiamonopólium megszerzésével összefüggésben pedig hangoztatta, hogy Moszkva nem csupán az energiaárak emelésén fáradozik, de a környezetében lévő energiagazdag országok készleteit is igyekszik felvásárolni. Brüsszelnek a Washingtonnal való stratégiai kapcsolatok megerősítését tanácsolja a politikus, Moszkvával szemben viszont egy olyan szofisztikált politika követését, amely gondosan mérlegeli, melyek a közös, s melyek az ellentétes érdekek.

Az unió külpolitikája gyenge, az európaiak energiafüggése 20 év óta mit sem csökkent. Így Orbán, aki szerint a szervezet központi teendői közé kell emelni a Nabucco gázvezeték megépítését. Az exkormányfő Közép-Európa növekvő jelentőségéről is beszélt, belehelyezve ezt az unió és Moszkva konfliktusába. Szerinte a térség eddig is fontos növekedési forrása volt az EU-nak, a mai helyzetben pedig üzleti fontossága mellett biztonsági partneri jelentősége is növekszik. Orbán Lengyelországtól Horvátországig terjedő közös közép-európai stratégiai szövetséget sürgetett, méghozzá nem egyszerűen politikai nyilatkozattal, hanem  energiabiztonsági alap létesítésével, Északot Déllel összekötő közlekedési hálózat kiépítésével, s a közös fejlesztési politikát finanszírozó Közép-Európai Bank felállításával. Hogy ezek a beruházások miből jönnek létre, arról Orbán nem szólt.

© MTI


A Fidesz elnöke a magyar gazdasági helyzetet roppant kritikusnak tartja, a helyzet javításának egyetlen eszközét az adócsökkentésben látja, méghozzá főleg a bérjellegű terhek mérséklésében, a költségvetési hiány miatt ugyanis gazdaságélénkítő állami kiadásokra nem lehet számítani. Említette a sikeres szlovák és román adómérsékléseket, bár elismerte, hogy azokra gazdasági élénkülés idején került sor. „Hogy fordított helyzetben hat-e az adócsökkentés, azt senki sem tudja előre megmondani.” Orbán ellene van a másik válsághárító módszernek, annak, hogy az államok pénzt pumpálnak a gazdaságba. Szerinte ez növeli a költségvetés hiányát, s elnyújthatja a válságot. A HVG kérdésére, hogy átvehetőnek tartja-e Szlovákiától az euró bevezetését is, Orbán Viktor azt válaszolta, hogy „az eurózónába lépéssel Magyarország a biztonságot választaná a gyors fejlődéssel szemben, de ez az út a magyar valuta sebezhetősége miatt mégis kikerülhetetlennek tűnik”.

A konferencia brit moderátora megkérdezte Orbán Viktort, túl forró-e a magyar miniszterelnöki bársonyszék, hogy nem áll szándékában beleülni? A Fidesz-vezér magát erre késznek mondta, megjegyezve, hogy a jelenlegi politikai helyzetben képtelenség kimozdítani pozíciójából a kormányt, ehhez a Fidesz parlamenti ereje kevés, s a kormánypárt mellett a két kisebb parlamenti párt sem támogatja az előrehozott változásokat.

Földvári Zsuzsa/ Bécs

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.