2009. január. 21. 09:21 MTI Utolsó frissítés: 2009. január. 21. 09:25 Itthon

Főbírójelöltje azonosul Sólyommal

Ismét vállalja a köztársasági elnök jelölését a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztére Havasiné Orbán Mária, a Győri Ítélőtábla elnöke - írja a Kisalföld.

© MTI
Sólyom László államfő kedden levélben tájékoztatta Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét az ismételt jelölésről. Ennek kapcsán Havasiné a lapnak elmondta: tökéletesen azonosulni tud a köztársasági elnök azon törekvésével, amelynek értelmében változásokat szeretne az igazságszolgáltatásban.

"Ha ő az én személyemben lát garanciát a változásokra, akkor természetes, hogy másodszor is vállalom a jelölést" - nyilatkozta a bírónő.

A Győri Ítélőtábla elnöke az esélyeit nem latolgatja, vezetői feladatai mellett továbbra is rendszeresen ítélkezik. Mint mondta: a keze között lévő polgári pereket már szeptemberig kitűzte.

Havasiné főbírói kinevezését, titkos voksolással, 203 igen, 152 nem és 9 érvénytelen szavazat mellett nem támogatta az Országgyűlés tavaly december 7-én.

Megválasztása ellen a szocialista frakció egyik kifogása az volt, hogy nem tud angolul. Ezzel kapcsolatban Havasiné Orbán Mária némi iróniával megjegyezte: "az elmúlt egy hónapban nem sikerült megtanulnom". Ugyanakkor németül társalgási szinten beszél, az osztrák és a magyar igazságszolgáltatás kapcsolatának kiépítéséért korábban magas rangú kitüntetést kapott - írta a lap.
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.