2009. január. 15. 10:56 MTI Utolsó frissítés: 2009. január. 15. 10:57 Itthon

Szántód pert nyert Zamárdi ellen

A települések szétválása óta zajló vagyonvitában a Legfelsőbb Bíróság (LB) 75 millió forint megfizetésére köztelezte Zamárdit - tájékoztatta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.

Szántód 12 éve népszavazás útján vált ki Zamárdiból, azóta ellenségeskedés és pereskedés zajlik a két somogyi település között. A területvitában vesztes Szántód a vagyonvitában tavaly 90 millió forintot nyert jogerősen, azonban az utolsó pillanatban a LB felfüggesztette az ítélet végrehajtását a saját döntéséig.

Csákovics Gyula közölte, hogy a szerdán megszületett ítélet 8 millió forintos perköltség mellett 75 millió forint megfizetésére kötelezi őket. Megvárják az írásbeli közlést, azt követően dönt majd a település vezetése arról, hogy hitelfelvétellel vagy vagyonfeléléssel tesznek eleget a kötelezettségnek, amit "elfogadni nem tudnak, de tudomásul vesznek".

Dolgos János, Szántód polgármestere szerint az LB bölcs döntést hozott, s az remélhetőleg pontot tesz a két település közötti vita végére. Az ügy vesztese így is Szántód, hiszen a pereskedésben korábban jól adózó, jelentős üdülőterület került vissza Zamárdihoz.
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.