2008. június. 11. 17:35 Utolsó frissítés: 2008. június. 11. 17:30 Itthon

Az MSZP költöztet

Jogilag is kiüríti tavaly eladott Köztársaság téri székházát az MSZP: a Concedo Kulturális Kft. nevű pártcégét átköltöztette onnan a Thököly út 127.-be, a József Attila Alapítvány épületébe.

A szocialista párt által a megyei napilapok eladásából befolyt pénzből még 1991-ben létrehozott, most Barabás János által képviselt alapítvány korábban már befogadta a másik MSZP-céget, az egykori székház-üzemeltető Köz-Tér-Ház Kft.-t. A Thököly úton található a Horizont Zrt. székhelye is, amely egy társaságán keresztül üzemeltetné a párt új, Jókai utcai székházát (HVG, 2007. december 22.).

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.