2008. december. 20. 12:13 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 20. 12:23 Itthon

Gyurcsány már elköszönt Mesevárostól

Negyven általános iskolás találkozott Gyurcsány Ferenccel és Dobrev Klárával a Kossuth téri Mesevárosban, majd nézte meg a Országházat szombaton.

A kormányfő gyerekekkel táncol. Csapás
© MTI
A sajóbábonyi és boldvai általános iskolás fiatalok levélben kérték, hogy találkozhassanak a miniszterelnökkel. Gyurcsány Ferenc feleségével, Dobrev Klárával és két közös gyermekükkel, Annával és Tamással érkezett a találkozó helyszínére a Kossuth téri Mesevárosba, ahol először a Mikulás-házba mentek be.

A gyerekek elénekelték a Hull a pelyhes fehér hó kezdetű karácsonyi dalt a miniszterelnökkel és feleségével közösen, amiért mézes kalácsot kaptak ajándékba a Mikulástól. A vendégek ezután a Mesevárosban megnézték még Snufit, a betlehemi jászol szamarát, a Dédi expresszt, amelyben kalács sült és forralt bor melegedett, valamint megcsodálták a 18 méter magas óriásfenyőt a Parlament előtt.

A miniszterelnök, feleségével és gyermekeivel arra is vállalkozott, hogy együtt táncoljon a gyerekekkel, majd engedte, hogy a fiatalok fotókat készítsenek róla. Ezután az Országház Kupolatermébe látogathattak el az általános iskolások, ahol Gyurcsány Ferenc elköszönt tőlük, de a gyerekek még maradhattak és idegenvezető kíséretében megnézhették a Parlamentet.
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.