2008. december. 04. 11:20 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 04. 12:07 Itthon

Gyenesei a gyengék gyengéje - mondja a Fidesz

A Fidesz szerint Gyenesei István, az önkormányzati tárca vezetője Európa leggyengébb kormányának leggyengébb minisztere, aki kinevezését a Gyurcsány-kabinet mandátumvásárlási akciójának köszönheti.

Gyenesei István
© Stiller Ákos
Bánki Erik, az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának fideszes elnöke úgy fogalmazott, hogy Gyenesei István kormányon belüli érdekérvényesítő képessége nulla, féléves működése pedig elégtelen. A fideszes képviselő által vezetett parlamenti bizottság kedden hallgatta meg az önkormányzati minisztert elmúlt féléves tevékenységéről.

A Fidesz értékelése szerint az elmúlt féléves munka eredménytelensége azt mutatja, Gyenesei kinevezésének csak az lehetett a célja, hogy a kisebbségi kormány a stratégiailag fontos parlamenti döntések előtt megvásárolja egy független képviselő szavazatait.

Bánki a miniszter irányítása alá tartozó területek kapcsán azt mondta, a turizmusra szánt állami támogatás összege visszaesett az 1999-es szintjére, így a turisztikai célelőirányzat összege alig éri el a hétmilliárd forintot. Hozzátette: 2002-ben ennek az összegnek több mint négyszerese állt rendelkezésre.

A pénzügyi-gazdasági válság idején a miniszternek nincs semmiféle koncepciója a turizmus gondjainak kezelésére. Emlékeztetett arra, hogy 2001-ben az Egyesült Államok elleni terrortámadás, illetve ezt követően a tiszai ciánszennyezés idején az Orbán-kormány azonnal a marketingre fordítható pénzösszeg növelésével reagált, és ennek meg is lett a kedvező eredménye.

Hasonlóan sikertelen Gyenesei István a sport irányításában - közölte Bánki Erik. Szerinte ezt bizonyítja, hogy a sport területén nem sikerült az adótörvények módosításánál érdemi előrelépést elérni. Így például nem volt előrelépés abban, hogy a sportolók is az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerint adózhassanak. Bár Gyenesei István megígérte, a javaslatot be sem terjesztette az Országgyűlésnek, és nem történt lépés a sportberuházások adókedvezménye kérdésében sem.

A fideszes képviselő közölte: a 2009-es költségvetési törvényjavaslat szerint a sport támogatása nyolc százalékkal lesz kisebb, mint az idei volt, így ez a kassza a 13 milliárd forintot alig fogja meghaladni. A politikus megjegyezte: 2002-ben ez az összeg 28 milliárd forint volt.

Összességében katasztrofálisnak nevezte, hogy a költségvetési előterjesztés alapján 1500 milliárd forintot vesznek el az önkormányzatoktól. Kitért arra is, hogy kinevezése előtt Gyenesei István Somogy megyei közgyűlési elnöki tevékenységét "zavaros pénzügyek jellemezték, amelyek egy része már bíróság előtt van".

"Már miniszterként lobbizik színházi rendező barátja mellett, leánya szerepel a Magyar Turizmus Rt. óriásplakátján, mint nemzeti marketing eszköz" - sorolta Bánki Erik, aki szerint mindez nem segít sem a turizmuson, sem pedig a sporton.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.