Csődhelyzetbe kerülhet Bátonyterenye önkormányzata
Gazdasági programcsomagot dolgoz ki a Nógrád megyei Bátonyterenye önkormányzata, hogy elkerülje a csődhelyzetet, stabilizálja a város működését, és el tudja látni a kötelező feladatokat - mondta a város polgármestere.
Lavajné Dóka Éva (MSZP) közölte: 2009-ben 2,3 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodnak, és a tervezett intézkedések nélkül 600 milliós lenne a hiány. A cél az, hogy ezt az összeget 300 millióra szorítsák le - tette hozzá.
Az önkormányzat többsége elfogadta a javaslatokat, de azok részletesen kidolgozott pontjairól még tárgyalnak majd a képviselők - mondta a polgármester. Hozzátette, a csomag nem növeli a bátonyterenyeiek terheit.
Az intézkedések között szerepel a szorospataki üdülők és a tábor eladása, valamint a Gyürky-Solymossy kastély hasznosítása. Megszüntetik a finanszírozatlan egészségügyi ellátásokat. Ilyen a fizikoterápia és a labor, utóbbi átadásáról már tárgyalnak a megyei kórházzal. A tervek között van az idegenforgalmi adó bevezetése, a helyi buszközlekedés felülvizsgálata, a Vízmű Kft. és a Tanuszoda Kht. összevonása, a művelődési központ átszervezése. A havi 3,5-5 millió forintos veszteséget termelő uszodát várhatóan januártól májusig bezárják.