2008. december. 01. 15:13 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 01. 15:12 Itthon

Lengyel Zoltán az elhidegülés dacára maradt kisgazda

Lengyel Zoltán egyelőre nem lép ki a Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpártból (FKNP), bár a szervezet elnöksége hétvégén erre szólította fel; a volt független, most az MDF parlamenti frakciójában ülő képviselő erről hétfőn nyilatkozott.

Az FKNP az országos elnöksége szombati rendkívüli ülésén 4:1 arányú szavazattal döntött úgy, hogy megvonja bizalmát Lengyel Zoltán országgyűlési képviselőtől és felkéri, lépjen ki a pártból. Az FNKP azt kifogásolta, hogy Lengyel Zoltán - aki idén szeptemberben jelentette be, hogy a kisgazda szervezetet akarja képviselni az Országgyűlésben - múlt kedden a parlamentben megszavazta a 13. havi nyugdíj részleges elvonását, erről azonban a párt elnökségével nem egyeztetett.

Lengyel Zoltán, aki korábban fideszes, majd független képviselő volt és októberben csatlakozott a megszűnés előtt álló MDF-frakcióhoz, azt mondta, csak a sajtóból értesült a döntésről, mert hivatalosan még nem tájékozatták, nem egyeztetettek vele az ügyben. Mint mondta, ezért egyelőre nem lép ki a pártból. Megjegyezte, hogy a múlt keddi szavazások során a kisgazda párt egy elnökségi tagjával folyamatosan egyeztetett, ezért értetlenül áll a döntés előtt. Ugyanakkor elismerte, hogy az elnökség néhány tagjával "elhidegült a viszonya", mert a párt programjában számos olyan elem van - például a halálbüntetés visszaállítása, vagy az OTP államosítása -, amellyel nem ért egyet.

Arra a kérdésre, hogy esetleg belépne-e az MDF-be, Lengyel Zoltán azt mondta: nem akar "pártok között cikázó" politikusnak tűnni, bár életében csak két pártnak, a Fidesznek és az FKNP-nek volt tagja.

Hirdetés