2008. november. 26. 10:52 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 26. 11:43 Itthon

Meghalt Flipper Öcsi

Kedden éjjel a Fejér megyei Szent György Kórházban meghalt Flipper Öcsi, a Hungária együttes és a Dolly Roll egykori énekese - adta hírül a Stop.hu.

A kórházban az MTI kérdésére nem voltak hajlandók megerősíteni a zenész haláláról szóló hírt. A művésszel kapcsolatos eseményről kizárólag a család adhat tájékoztatást. A Stop szerkesztőségének tájékoztatása szerint a hírt egyik kollégájuk megbízható forrásból származó értesülése alapján tették közzé.

Flipper Öcsi - Jeszenszky Béla Tibor - 46 éves volt. Egy hónappal ezelőtt került kórházba. Életéért hetek óta küzdöttek a kórház dolgozói, többször volt intenzív osztályon. Állapota az utóbbi időben javulni látszott, de szervezete kedd éjjel feladta a küzdelmet.

Flipper Öcsi gyermekkorától zenélt, dobolni és csellózni tanult. 1982-ben csatlakozott a Hungária zenekarhoz, két album, köztük az Aréna közreműködője volt. 1983-ban, a Hungária feloszlása után a Dolly Roll tagja lett, és 1987-ig maradt a zenekarral, több lemezükön szerepelt. Később a Step együttessel, majd szólóban koncertezett és készített lemezeket. 1998-ban ismét a Dolly Roll-lal adott koncertet.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.