2008. november. 25. 15:00 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 25. 14:43 Itthon

Gyurcsány: az SZDSZ emelt fővel mondhat igent a költségvetésre

Gyurcsány Ferenc szerint az SZDSZ emelt fővel mondhat igent a költségvetésre, és elégedett lehet azzal, amit elért, hiszen megvalósult a hiány gyors csökkentésére vonatkozó kérése: létrejött a plafontörvény, illetve a stabilizációs és adóreform alap is. Erről a miniszterelnök keddi blogbejegyzésében írt.

A kormányfő úgy látja, a hétfői nyilatkozatok után biztosak lehetnek benne, hogy "az országnak lesz költségvetése ezekben a válságos időkben", a kormánynak pedig elegendő támogatása lesz a parlamentben a költségvetéshez. 
   
Gyurcsány Ferenc arról is írt:  a koalíció felbomlása után a fő feladatuk az volt, hogy megerősítsék a kormányzóképességet, bebizonyítsák, hogy a MSZP önállóan is tud kormányozni. 
   
"Ebben sokan kételkedtek. Pedig szerintem ma (kedden) lezáródik a 2008 tavasza és vége közötti átmeneti időszak, amely elsősorban arról szólt, lehet-e kisebbségben kormányozni" - fogalmazott. 
   
A miniszterelnök hozzátette: a választásig hátralévő másfél évnyi időt arra használják, hogy a Magyarországot is elérő brutális világgazdasági válság körülményei között ne csak a válságra, de a jövőre is koncentráljanak.

 

Hirdetés