2008. november. 23. 10:00 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 23. 09:49 Itthon

Nem okozott jelentősebb problémát a havazás az országban

Nem okozott jelentősebb problémát a havazás Magyarországon - mondta el Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap kora reggel.

Súlyos személyi sérüléssel járó balesetről nem tudnak, szombaton sem halálos baleset, sem halálos tűzeset nem történt. A műszaki balesetben sérült személyek száma összesen 16 volt.
   
Az utóbbi mintegy 24 órában a tűzoltókat közel 150-szer riasztották. Az eseményekből nagyjából száz volt olyan, amely a műszaki mentés kategóriába tartozott. Ezeknek is körülbelül fele következett be kimondottan a havas, jeges utak miatt. Jellemzően az ország középső részén, főleg Pest megyében és környékén, Fejér, Komárom-Esztergom, illetve Nógrád, ezenkívül pedig Győr-Moson-Sopron megyében történtek megcsúszás miatt balesetek. A többi megyében csak szórványosan fordult elő ilyesmi.
   
Dobson Tibor közlése szerint jellemzően az történt, hogy árokba csúsztak, keresztbefordultak járművek, és emiatt kellett a tűzoltóknak kivonulniuk. Ilyen mentési munkák voltak például a 10-es úton, Pilisvörösvár környékén, Győr Moson-Sopron megyében a 83-as úton, Pápa térségében, valamint a 30-as főúton, Mogyoród és Fót térségében. Autóbusz csúszott keresztbe, illetve árokba Pilisszentlászló előtt és Diósjenőnél.
   
Azok, aki vasárnap reggel indulnak útnak, arra számíthatnak, hogy ismét lefagyhatnak az utak, csúszós szakaszok lehetnek főleg a hegyi utakon a Pilisben, Pest megyében és máshol is.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.