2008. november. 22. 11:22 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 22. 11:03 Itthon

Vádemelés jön a pátkai molotovos támadás kapcsán

Két-három héten belül vádat emelhetnek a pátkai Molotov-koktélos támadás gyanúsítottjai ellen - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány a Népszavának.

A rendőrfőkapitány elmondta, hogy további 16, romák elleni támadást kell még felderítenie a rendőrségnek. Értek el más sikereket is Molotov-koktélos ügyekben, például Meggyes Tamás esztergomi polgármester házának támadóit is elfogták, s a tarnabodi esetet is felderítették. Az eddigi elkövetők közt nem találtak kapcsolatot - tette hozzá Bencze, aki szerint a rendőrségnek presztízskérdés, hogy felderítsék a Molotov-koktélos támadások elkövetőit.

A 16 támadás felderítésére alakul 50 fős nyomozócsoporttal kapcsolatban a rendőr-főkapitány úgy fogalmazott, hogy az elit osztag feladata a különböző nyomozások összehangolása. Mindemellett a hatóság a civilek segítségét is kérte: a nagycsécsei és a pécsi, halálos áldozatokat követelő támadás nyomravezetőjének 10-10 millió forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel, míg a többi tizennégy támadás esetében 1-1 millió forintos díj felajánlását kérte Bencze József a helyi kapitányságoktól. Ezt a Somogy és a Fejér megyei rendőrfőkapitány a szeptemberi siófoki kézigránátos, illetve az októberi kőszárhegyi Molotov-koktélos támadás ügyében tegnap estig meg is tette - írta a lap.

Hirdetés
hvg360 Czeglédi Fanni 2025. március. 02. 19:30

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Milyen felnőtt lesz azokból a gyerekekből, akiknek sohasem kellett felelősséget vállalniuk, mert a szüleik lépten-nyomon kiszolgálták őket? És mi lesz azokkal a felnőttekkel, akiket érzelmi zsarolással és bűntudatkeltéssel kötnek magukhoz a szüleik? Interjú Bibók Bea pszichológussal, az Ellopott felnőttkor című kötet szerzőjével.