2008. november. 19. 13:40 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 19. 13:49 Itthon

Baltával futamította meg a betörőket Karsai József

Átkutatták Karsai József velencei házát Velencén, az elkövetők a rendőrök távozása után még szerda hajnalban is visszatértek, s csak azután menekültek el, hogy a szocialista párti képviselő baltával fenyegetőzve riasztotta el őket - értesült az MTI.

Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselő, egyben Battonya város polgármestere is, az MTI értesülését megerősítve szerdán elmondta: kedden délután érkezett Velencére a fővárosból, és észlelte, hogy házából csörömpölés hallatszik, s hogy valakik betörték a lakása bejárati ajtaját. 

A házba betérve azt vette észre, hogy kiforgatták bútorai fiókjait. Karsai József - mint elmondta - azonnal értesítette a rendőröket, akik aztán kedden este 11 óráig vizsgálódtak házában, majd megállapították, hogy nem tűnt el semmi. 

A képviselő a rendőrök távozása után egy baltát vett maga mellé, mielőtt lefeküdt volna aludni. Mint a távirati irodának elmondta, szerdán hajnali fél ötkor ismét zajra lett figyelmes a lakásában. Akkor az emeletről baltával fenyegette meg a betörőket, aki elmenekültek. A képviselő jelezte: az újabb magánlaksértésről is bejelentést tett az illetékes rendőrkapitányságnak.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.