2008. november. 02. 09:00 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 02. 09:01 Itthon

A pártok a költségvetési plafonról egyeztetnek

Ötpárti egyeztetést tartanak az SZDSZ kezdeményezésére a párt által javasolt úgynevezett költségvetési plafontörvényről ma délután a Parlamentben.

Kóka János, a liberális párt frakcióvezetője pénteken az MTI-nek azt mondta, a mértékek nyitott kérdések, mert nem dőlt el, hogy jövőre, illetve az azt követő két évben mekkora legyen a kiadási plafon és vita van a Fidesz által javasolt Költségvetési Tanács, illetve az MSZP által tervezett Költségvetési Hivatal ügyében is.
   
A szocialisták az önkormányzatokra is kiterjesztenék a fegyelmezett gazdálkodás követelményét. Az MTI csütörtökön azt írta, hogy a hétfői parlamenti vitában derülhet ki, mi lesz a plafontörvény sorsa, ugyanis az SZDSZ, illetve az MDF szerint a javaslatot a Nemzetközi Valutalap szigorúbb feltételei miatt túlhaladta az idő, míg az MSZP hosszabb távon is szükségesnek tartja a kiadásokat szabályozó rendszert, a Fidesz pedig ragaszkodik az általa javasolt Költségvetési Tanács intézményéhez.
    
A parlamenti pártok jelezték, hogy ott lesznek a mai egyeztetésen.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.