2008. október. 29. 12:30 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 29. 12:46 Itthon

Megalakulhat a médiarendőrség

A Fidesz és az MSZP már szövegezi az új médiatörvény végleges verzióját, ami még az idén a parlament elé kerülhet; erről számolt be szerdán az Index internetes portál.

"Az új szöveg tetszik a médiapiac szereplőinek, és úgy tűnik, hogy a pártok is közös nevezőre juthatnak, mégsem biztos, hogy elfogadják. Ha mégis, akkor az ORTT helyett felállítandó új médiatestület minden eddiginél szélesebb jogköröket kaphat" - közölte az online lap, amely szerint a tervezet "három fontos fejezete már el is készült". 
   
Az írás szerint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) utódja akár az internet és a nyomtatott sajtó szabályozására is lehetőséget kapna, hiszen a felállítandó Nemzeti Médiahatóság "a médiapiaci verseny és a médiarendszer működésével összefüggő alapvető jogok érvényesítésének biztosítására" jön létre.
   
"Ennél szűkebb értelmezés sehonnan sem olvasható ki, sőt a tágabb hatáskörre utalhat, hogy a testület tagjai nemcsak a közszolgálati médiától, a műsorszolgáltatóktól vagy a műsorterjesztőktől nem kaphatnak fizetést vagy egyéb juttatást, de lapkiadónál vagy internetes tartalomszolgáltatónál sem állhatnak alkalmazásban" - közölték.
   
Emellett a gazdasági versenyhivatalnak három esztendővel ezelőtt adottakhoz hasonló jogkörökkel vérteznék fel az intézményt, amely előzetes bírói engedély birtokában a tervek szerint jogosult lesz "bármely személy birtokában lévő adathordozóról tükörmásolatot készíteni". 
   
Mint a cikkben olvasható, a vizsgált médium üzleti titkait is köteles megosztani a hatósággal, sőt az "a hatáskörébe tartozó ügyben eljárva bármely helyszínt átkutathat, oda önhatalmúlag, a tulajdonos, illetve az ott tartózkodó személyek akarata ellenére beléphet, e célból lezárt területet, épületet, helyiséget felnyithat".
   
Az Index birtokába jutott szövegváltozat szerint az új médiatörvény például felhatalmazná a Nemzeti Médiahatóságot, hogy ha a vizsgálat szükségessé teszi, bármikor lefoglalja, illetve lemásolja a médiumok szervereit, alkalmazottaik számítógépeit, sőt bírói engedéllyel és a rendőrség segítségével akár házkutatást is tarthatnának. 
   
Értesüléseik szerint a jogszabály megszületését "sürgeti a két országos kereskedelmi csatorna is, mivel már jövőre új csatornákat szeretnének indítani", amit az 1997-ben elfogadott szabályozás nem tesz lehetővé.

Hirdetés