2008. október. 20. 08:13 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 20. 08:18 Itthon

Fej nélkül földelik el az azonosítatlan halottakat

Évente százötven-százhatvan esetben indul eljárás Magyarországon amiatt, hogy a halottnak ismeretlen marad a személyazonossága, s közülük mintegy húsz-harminc elhunyt marad azonosítatlan - írja a Népszava. Harminc nap elteltével a kötelezően eltemetendő, de még azonosítatlan halottak fejét levágják.

A lapnak nyilatkozva Köbli Mihály rendőr őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendkívüli haláleseti osztályának vezetője elmondta: az ismeretlen személyazonosságú halottak nagy részét sikerült azonosítani. "Ám ha harminc nap alatt az elhunyt személyazonosságát nem tudjuk megállapítani, akkor a törvény értelmében az illetőt el kell temetni. Visszakereshető, jelölt sírba."

Ezek a holttestek a fővárosban a Kozma utcai Újköztemető 144-es és 165-ös parcellájába kerülnek, s úgynevezett NN-halottként temetik el őket. Fejfáik mindegyikén ugyanez a két betű olvasható: NN. (Nomen nescio - azaz "nem tudom a nevet".)

A temető igazgatója a lap kérdésére megerősítette: "a későbbi azonosítás érdekében" az NN-halottak úgy kerülnek a földbe, hogy előtte levágják a fejüket. A lap cikke idézetet közöl egy nyilatkozatból, amelyben a rendkívüli haláleseti osztály korábbi vezetője, Szladovics Antal alezredes elmondta, miért van szükség egy esetleges későbbi azonosítás érdekében a fej megőrzésére. Mint kifejtette: a koponya alapján, ha a nyomozás során az elhunytról találnak egy fényképet, "a szuperimpozíciónak nevezett módszerrel 99 százalékos bizonyossággal megállapítható az azonosság".

A lapnak arra a felvetésére, hogy ez a gyakorlat lehetetlenné teszi annak a végtisztességnek a megadását, ami "még egy hajléktalant is megillet", egy név nélkül nyilatkozó patológus azt válaszolta: "ez az egész nem más, mint egy halasztott temetés", nevezetesen a fejnek a halasztott temetése.

Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2025. március. 04. 13:39

Trump 54 ezer milliárd forintot követel Magyarországtól 2038-ig

Az idei évet tekintve 2,6 ezer milliárd forint plusz kiadást jelentene, ha Magyarország a GDP-je 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítaná, ahogy Donald Trump követeli. 2038-ban a GDP 2 százaléka és 5 százaléka közt már 5,6 ezer milliárd forint lesz. A NATO biztosan emelni fogja a védelmi kiadások célértékét, de biztos, hogy nem 5 százalékra.