Metróépítés: Tarlós vizsgálatot követel a Műegyetem süllyedése ügyében
Sürgős vizsgálatot követelt kedden Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a főpolgármestertől, amiért a szakértői javaslatok ellenére a metróépítés kivitelezői nem tettek meg mindent a Műegyetem épületének süllyedése elkerülésének érdekében, így szerinte veszélybe sodorták a közintézményt.
Tarlós szerint a Gellért tér mellett lévő Műegyetem vegyészmérnöki és biomérnöki karának "Ch" épülete eddig 55 millimétert süllyedt, csempék, falak repedtek meg, de mára a tartófalak és oszlopok is megrongálódtak, és amint az épület süllyedése eléri a 65 millimétert, a helyzet kritikussá válhat. Tarlós István szerint a szakértők időben figyelmezettek arra, hogy egy úgynevezett "betonpaplant" kellett volna a több mint 100 éves épület alá építeni, és ez 800 millió forintba került volna. A megtakarítás most fizikai károkat okoz, nem beszélve az építkezések leállásából eredő károkról.
Az ellenzéki politikus szerint a peronszerkezetbe azonnal belső tartóoszlopokat kell építeni, és ez 7-8 hetet is igénybe vehet, ugyanis csak így lehet megmenteni a Műegyetem "Ch" épületét. Megjegyezte, a 4-es metró építése során a Keleti és a Kelenföldi pályaudvar között 684 épület került veszélybe, ebből hármat kiemelten kezeltek: az egyik a Kálvin téri templom, a másik a Műegyetem "ch" épülete, a harmadik pedig a Corvinus egyetem északnyugati sarka.
A DBR Metró Projekt Igazgatóság közleményében úgy reagált: a Műegyetem "Ch" épületének süllyedése nem éri el az előzetes állapotfelmérések nyomán megállapított, szakértők által várt határértéket, a süllyedés mértéke folyamatosan csökkent, mára stabilizálódott. A Műegyetem szakemberei, a mérnökcég, a kivitelező, az épületmozgásokat végző konzorcium képviselői, valamint a bevont független szakértők részvételével kedden egyeztettek, és megállapították, az épület jelenleg nincs statikailag veszélyben, de a DBR gondoskodik a fokozott megfigyelésről, az épület mozgását érzékelő rendszer megerősítésérről.