2008. október. 14. 16:13 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 14. 16:13 Itthon

Új kocsikkal, a Szerémi úton nyújtanák meg az 1-es villamos vonalát

Az 1-es villamos pályáját a második ütemben a Szerémi út - Hengermalom út nyomvonalon hosszabbítanák meg, ezt az elképzelést támogatta kedden a Főpolgármesteri Kabinet - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója.

A Fővárosi Közgyűlés júniusban döntött arról, hogy az 1-es villamos pályáját az első ütemben a Budafoki útig hosszabbítják meg, s új járműveket is vásárolnak - mondta Nyáry Krisztián kommunikációs igazgató. Az 1-es és a 3-as villamos hálózatfejlesztési projektjének együttes költsége 44 milliárd forint - jegyezte meg az igazgató. A közgyűlés döntésének megfelelően az 1-es villamos vonala kapcsán megvizsgálták a Budafoki úttól a Fehérvári útig történő meghosszabbítás alternatíváit. Az utasforgalmi előrejelzések alapján a főpolgármesteri hivatal szakértői a Szerémi úti nyomvonalvezetést javasolták. Ezt a megoldást támogatja a XI. kerületi önkormányzat is. A tervezési költségbecslés alapján a Szerémi úti kivitelezéshez összességében nettó 3,7 milliárd forintra van szükség. Ez az összeg nem tartalmazza további járművek vásárlásának költségét.

A kabinet elé benyújtott előterjesztésében Hagyó Miklós (MSZP) megállapítja, hogy ezt a feladatot a BKV meglévő járműállományával kell biztosítani. A főpolgármester-helyettes jelzi, hogy az 1-es villamos vonalának második ütemű meghosszabbítása nem szerepel a főváros 7 éves fejlesztési tervében, így erre költségvetési forrás sincs. A projekt benyújtásához 210 millió forint önrész biztosítását kezdeményezi a városvezetés október végén a közgyűlésnél. A második ütemre vonatkozó pályázat kedvező elbírálása esetén 2011 őszétől járhatnának a villamosok a Fehérvári útig, két évvel később pedig a Szerémi és a Hengermalom úton. Ehhez az önkormányzatnak a 2010-2011-es költségvetésében 1,3-2,2 milliárd forintos pályázati önrészt kell biztosítania a főpolgármester-helyettes javaslata szerint.

Hagyó Miklós kitért arra is a kabinet elé benyújtott anyagában, hogy az 1-es villamos második ütemű meghosszabbításáról a Fővárosi Közgyűlés akkor tud érdemben tárgyalni, ha a vonalhosszabbítás előkészítésének finanszírozásához szükséges forrás a Főgáz Zrt.-részvények eladásából biztosított. Erről szerinte szintén októberben dönthet a közgyűlés. Az MTI városházi információi szerint szeptember közepén a városvezetés kinyilvánította, hogy ugyancsak a Főgáz-részvények eladásából remél önrészt a 2010-ig szóló útfelújítási programjához. Az önkormányzat egyébként jövőre több mint 40 milliárd forint fejlesztési hiánnyal számolhat a jelenlegi kondíciók szerint. A megváltozott pénzpiaci helyzet nem kedvez a részvényeladásoknak, s még egy esetleges áthidaló hitel felvétele is piaci korlátokba ütközhet a jelentős adóssággal rendelkező önkormányzat számára - közölték fővárosi politikusok.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.