2008. október. 01. 15:17 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 01. 15:18 Itthon

Az utolsó Advertum-rádió is elvesztette koncesszióját

Az utolsó Advertum-tulajdonú, nyíregyházi rádió is elvesztette műsorszolgáltatási jogosultságát, a működtető társaság ellen pedig - díjhátraléka miatt - felszámolást kezdeményez a médiahatóság.

Az erről határozó szerdai ORTT-ülés több résztvevőjétől származó értesülés szerint öt támogató voks mellett négy tartózkodást számoltak meg a döntéshozatalnál. Az MTC-Jonatán Rádió Kft. ugyan tavaly augusztusban átvette az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) fizetési felszólítását, de azt a rendelkezésére álló 15 napon belül "indokolt írásbeli nyilatkozatban nem vitatta és nem is egyenlítette ki azt".

A díjtartozás ügyében a hatóság már a nyáron is tett lépéseket: a cég egy debreceni és egy miskolci koncesszióját július közepén visszavonták, de a harmadik adó esetében a javaslat nem kapott többséget, azt csupán egyhetes felfüggesztéssel sújtották. 

Ugyanekkor úgy határozott az ORTT, hogy 180 napot ad a társaságnak egy meg nem nevezett tulajdonosi összeférhetetlenség felszámolására; tette ezt a médiatörvény azon passzusa alapján, amely kimondja: a körzeti, helyi műsorszolgáltató a vételkörzetébe eső hasonló cégnél - bizonyos kivételektől eltekintve - befolyásoló részesedést nem szerezhet.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.