2008. szeptember. 24. 12:25 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 24. 13:34 Itthon

Felfüggesztették Kaiser Ede életfogytiglaniját, de nem szabadul

Felfüggesztette Kaiser Ede életfogytiglani fegyházbüntetésének végrehajtását a Fővárosi Bíróság tekintettel arra, hogy a móri bűncselekmény elkövetésével mást vádol a Fővárosi Főügyészség. A bíróság egyúttal elrendelte Kaiser Ede előzetes letartóztatását.

A bíróság a végzés indoklásában emlékeztetett arra: a Fővárosi Főügyészség W. Róbertet vádolja a nyolc halálos áldozatot követelő móri mészárlás elkövetésével, ez pedig a perújítást elrendelő Fővárosi Ítélőtábla szerint is olyan körülmény, amely Kaiser Ede felmentését, más bűncselekményei miatt enyhébb büntetés kiszabását teheti lehetővé.

Ugyanakkor a nyolc bűncselekmény, amivel a férfit vádolják, rendkívül veszélyes a társadalomra, indokolja az előzetes letartóztatásba helyezést, mivel fennáll a szökés, az elrejtőzés vagy a bűnismétlés veszélye. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Kaiser Ede fogva tartási körülményei változhatnak; ezentúl nem a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek legszigorúbb, hanem az előzetes letartóztatásra vonatkozó enyhébb szabályok szerint tartják fogva. 

Soltész Miklós ügyész szerint mivel még nem "vették fel a bizonyítást" a móri ügyben, továbbra is az alapvád van érvényben, vagyis a büntetés végrehajtásának felfüggesztése nem indokolt. Az ügyész ezért fellebbezést jelentett be. 


Dezső Antal, Kaiser Ede védője azonban az előzetes letartóztatás helyett házi őrizet elrendelését indítványozta. Mint mondta, a vádlottat lassan hét éve tartják fogva, és nyilván súlyos büntetésre számíthat, de bízik abban, hogy nem kap olyan fokú, ténylegesen börtönben töltendő szabadságvesztést, ami a bíróság hivatkozásában szereplő szökés, elrejtőzés veszélyét hordozná. 

Kaiser Ede perújítása szerdán kezdődött a Fővárosi Bíróságon. A perújítást az indokolta, hogy az újabb bizonyítékok szerint feltehetően mégsem Kaiser Ede követte el a nyolc halálos áldozatot követelő móri bűncselekményt. A bíróság szerdán arról is döntött, hogy a védői indítvánnyal ellentétben mégsem egyesíti a mostani perújítási eljáráshoz Kaiser Ede további bűncselekményeit. A férfi ellen jelenleg folyamatban van egy eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol 11 vádlott ügyét kell megítélni, összesen 20 tényállásban. Emellett folyik egy ügy - tárgyalást még nem tűztek ki - a Kaiser által Ausztriában elkövetett lopás miatt; a férfi a móri ügy nyomozása során ezzel a bűncselekménnyel indokolta a pénzgyarapodást.

Az ügyek egyesítésére vonatkozó indítványát Dezső Antal azzal indokolta, hogy az ügyek összefüggnek, ráadásul a külön-külön kiszabott ítéletek összességében hátrányosabban érinthetik a vádlottat, mintha egyszerre, egy eljárásban ítélnék meg a tetteit. A bíróság azonban az ügyészséggel értett egyet és az ügyek egyesítésére vonatkozó indítványt elutasította. Ennek egyik indoka, hogy a PKKB-n folyó ügyben Kiglics Attila -, aki eredetileg Kaiser bűntársa volt több rablásban és aki vallomásával Kaiserre irányította a nyomozók figyelmét a móri ügyben - szökésben van, ez pedig az önálló eljárásban is nehézséget okoz. Ha ezt az ügyet egyesítenék a perújítási üggyel, akkor az az eljárás indokolatlan és szükségtelen elhúzódását eredményezné. A bíróság emiatt utasította el az ausztriai ügy egyesítését is. Felhívta a figyelmet arra: a perújítási eljárás különleges eljárás, kizárólag a perújítási végzésben elrendelt alapügy - ebben az esetben a móri tényállás - a tárgya, vagyis a bíróságnak abban
kell döntenie, hogy az új bizonyítékok tükrében hogyan ítéli meg a vádlott bűnösségét.

 

 

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.