2008. szeptember. 11. 09:40 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 11. 09:43 Itthon

Elkészült a Kenedi-bizottság jelentése

Csütörtök délután átadja több száz oldalas jelentését az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló Kenedi-bizottság Szilvásy Györgynek, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszternek.

Az MTI információi szerint a jelentést – miután a kormány is megtárgyalta – nyilvánosságra hozzák majd. A kutatók több kérdésben, például az iratok és a bennük szereplő adatok nyilvánosságra hozatalának formáiban, valamint a külföldieket is érintő akták megismerhetőségében nem értettek egyet, így a jelentés közös megállapításaihoz különvéleményüket is csatolták.

Az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság vezetésére 2007. július közepén kérte fel a miniszterelnök Kenedi János tudományos kutatót. A bizottság tagjai: Varga László, a Fővárosi Levéltár volt főigazgatója, Ungváry Krisztián, az 56-os Intézet munkatársa, Sipos Levente, a Politikatörténeti Intézet tudományos tanácsadója, Ripp Zoltán, a Politikatörténeti Intézet osztályvezetője, Palasik Mária, a Történeti Levéltár tudományos kutatója, valamint Reisz T. Csaba, az Országos Levéltár általános főigazgató-helyettese.

Kenedi János tavaly július végén az Élet és Irodalomban megjelent írásában tette közzé álláspontját: szerinte internetes oldalon kellene nyilvánosságra hozni az 1944 és 1990 között keletkezett politikai rendőrségi iratokat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.