2008. szeptember. 08. 17:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 08. 17:12 Itthon

Az MDF ma nem jutna be, állítja a Századvég

A Századvég közvélemény-kutatása szerint a tisztújítás előtt álló MDF társadalmi támogatottsága kismértékben nőtt júliushoz képest, de a párt egy most esedékes országgyűlési választáson szinte bizonyos, hogy nem lépné át a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékos bejutási küszöböt.

Az MDF az összes megkérdezett körében 2 százalékon áll, míg a biztos szavazóknak mindössze 4 százaléka jelezte, hogy feltétlenül támogatja az ellenzéki pártot. A kutatást a jelenleg az MDF-ben folyó elnökválasztási kampány motiválta: mint közismert, a pártban szeptember 27-én tisztújítás lesz.

Az MDF jelenlegi vezetése szerint a párt egy határozott ideológia arculattal rendelkező konzervatív párt, ám a szavazópolgárok körében jelentős zavar alakult ki a politikai organizáció identitását illetően. Az összes megkérdezettnek ugyanis kevesebb mint háromtizede vélte úgy, hogy a párt konzervatív, illetve mérsékelt konzervatív nézetrendszer alapján politizál, miközben további kéttizedük szerint alapvetően liberális értékeket követ,  közel 50 százalékuk pedig nem tudott vagy akart erre a kérdésre válaszolni.

A válaszolók alig több mint négytizede szerint az MDF jobboldali, valamint jobbközép párt, ám 11 százalékuk szerint inkább tartozik a baloldalhoz, míg 20 százalékuk úgy véli az MDF - letérve az „Antall-i hagyományokról” - centrumpártként funkcionál.

A Dávid Ibolya vezette párt ugyan erőteljesen hangoztatja az MDF ellenzéki voltát, ám ez a mindennapi gyakorlatban csak korlátozottan érvényesül – legalábbis a megkérdezettek szerint. Amíg ugyanis a mintába kerülő válaszadók csak fele állítja azt, hogy a párt felelős ellenzéki szervezet, addig 27 százalékuk egyenesen úgy gondolja, hogy az MDF túlzottan megengedő politikát folytat a jelenleg regnáló kormánnyal szemben.

A válaszadók háromnegyede képtelennek bizonyult olyan programpontokat megnevezni az elmúlt időszakból, amelyek egyértelműen az MDF-hez köthetők, s azok között is, akik tudtak ilyet mondani, legtöbbjüknek az örökösödési illeték eltörlése és az adócsökkentés jutott az eszébe. Ha csak kis mértékben is, de többen gondolták úgy, hogy sikeresebb lenne a párt egy új elnökkel, mintha a jelenlegi vezetés maradna.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.