2008. augusztus. 07. 14:08 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 07. 13:46 Itthon

Civilek fotózzák a szabálytalan rendőröket

"Társaság a rendőri visszaélések és szabálytalanságok ellen" néven egy civil szervezet évek óta fényképezi és dokumentálja a közlekedési szabálytalanságokat elkövető rendőröket - mondta a Komárom-Esztergom megyei rendőrfőkapitány.

"Minden bejelentett esetet kivizsgálunk és volt rá példa, hogy a társaság dokumentációja alapján fegyelmi eljárást indítottunk" - jelentette ki Gorgosilits Fábián, egyúttal elmondta, hogy szolgálati feladat ellátása miatt a rendőr tiltó táblák hatálya alatt is parkolhat.

Az ezredes a rendőri állománnyal is közölte, hogy megalapozott ügyben a vétkes felelősségre vonásától egyetlen esetben sem tekint el, mert rendőrnek szabálykövetésből személyes példát kell mutatnia.

A főkapitány tájékoztatása szerint a szervezet fényképpel ellátott, korrekt hangvételű levelekben küldi el észrevételeit. Mivel a magukat "Társaság a rendőri visszaélések és szabálytalanságok ellen" nevező csoportosulás nem bejegyzett szervezet, a rendőrségnek nincs kapcsolata a társasággal.

Gorgosilits Fábián felolvasta a szervezet egyik legutóbbi küldeményét, melyben arról tájékoztatták, hogy az utóbbi időben szinte megszűnt a jelzés nélküli rendőrautók szabályszegése, azonban úgy látják, hogy a hatósági jelzéseket viselő rendőrautók továbbra is gyakran parkolnak tilosban.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.