2008. augusztus. 03. 12:43 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 03. 12:42 Itthon

Sokat kell várni Röszkénél, vizet oszt a katasztrófavédelem

Mindkét irányban jelentős várakozás alakult ki a röszkei határátkelőhelyen a gépkocsiforgalomban, a kilépő oldalon kettő, a belépőn három órát kell várakozni - közölte vasárnap a rendőrség.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, az átkelő teljes kapacitáson működik mindkét irányban. Az öt-öt ki-, illetve belépő sáv mellett az irányonkénti két- két buszsávot is megnyitották az utazóknak a határrendészek. Hozzátette: a várakozások szerint a torlódás vasárnap délután, este szűnhet meg teljesen. A hatóságok az utazóknak javasolják, hogy vegyék igénybe a tompai vagy a tiszaszigeti határátkelőhelyet, az utóbbi csak a magyar és szerb állampolgárok számára tart nyitva 8 és 18 óra között. Szombaton több mint 31 ezer járművel közel százezer ember lépett be, illetve ki Magyarországról - tudatta Szenti Szabolcs. Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője közölte, az igazgatóság tizenkét munkatársa kora délutántól vizet oszt a sorban várakozóknak.

Záhonynál három óra a várakozás

Az Ukrajnába kilépni szándékozó kamionok várakozási ideje a szombati 10 óráról vasárnap délelőttig három órára csökkent a záhony-csapi határállomáson - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtószóvivője. A torlódás a megnövekedett forgalom miatt alakult ki a magyar-ukrán átkelőhelyen, de már csökkenő tendenciát mutat - mondta Kupecz József. A százados tájékoztatása szerint a személyforgalomban viszont nincs számottevő várakozás a térség, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei magyar-ukrán, illetve magyar-román határállomásain.

Hirdetés