2008. augusztus. 01. 16:55 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 02. 09:24 Itthon

Elhunyt Seprődi Kiss Attila

Hatvanhét éves korában pénteken elhunyt Seprődi Kiss Attila színész, televíziós és színházi rendező - tudatta Czegő Zoltán költő, az erdélyi származású rendező gyermekkori barátja.

Seprődi Kiss Attila Sepsiszentgyörgyön született 1941. február 17-én. Édesapja református lelkész volt, anyai nagyapja Seprődi János, híres erdélyi népzenekutató és tanár. Eredeti neve Kiss Attila volt, a Seprődi nevet nagyapja iránti tiszteletből vette fel.

Seprődi Kiss Attila a marosvásárhelyi színművészeti intézetben színészként végzett, majd Bukarestben rendezői diplomát szerzett. Pályafutása során szinte mindegyik romániai magyar színházban rendezett.

Mint Czegő Zoltán elmondta, az erdélyi származású művész a nyolcvanas években települt át Magyarországra, előbb Kecskemétre, ahol a Katona József Színház munkatársaként dolgozott, majd utolsó lakhelyére, Budatéténybe. A rendszerváltás után rendezett felvidéki színházakban, hazajárt szülővárosába, Sepsiszentgyörgyre is, de soha nem költözött vissza Erdélybe.

Nevéhez fűződik csaknem két tucat dokumentum-, portré- és kisjátékfilm. Egyik legismertebb televíziós alkotása a Fischer István helyszínei című munkája, amelyet a 2006-os filmszemlén dokumentumfilm-kategóriában jelöltek. Alkotásai a Duna Televízióban láthatók rendszeresen.

Utolsó műve, Ion Luca Caragiale román író életművének magyar fordítása nemrég jelent meg Erdélyben, de a kötetet betegsége miatt már nem tudta kézbe venni.

Czegő Zoltán tájékoztatása szerint Seprődi Kiss Attila temetéséről a család később intézkedik, búcsúztatása valószínűleg házuk kertjében lesz.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.